Egy kampányra szabott médiabirodalom tündöklése és bukása – 7. rész

Azon túl, hogy a DatAdat központi szerepet töltött be a több milliárd forintnyi külföldi pénz szétosztásában a baloldali dollármédiumok között, a cégcsoport jórészt maga vezényelte az ellenzék választási kampányát. Számos olyan adatkezelő és pénzgyűjtő vállalkozással működtek együtt, mint a Nation Builder, a Lunda vagy az Action Network. E modell működésmódja abból is jól látható, ahogy a DatAdat a Szikra Mozgalom projektjeiben menedzselte e formációkat. A mérnöki gonddal felépített kampánygépezetben fontos szerepe volt a személyi összefonódásoknak is. Például Jámbor András, a Szikra elnökségi tagja korábban a Mérce főszerkesztője volt, s a portál a mai napig a mozgalom szócsöveként működik.

Munkatársunktól
2023. 08. 09. 5:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a DatAdatnak a baloldal kampányfinanszírozási botrányában játszott szerepéről elsősorban az jelent meg eddig a sajtóban, hogy a cégcsoport miként osztotta tovább a külföldről érkező milliárdokat a szivárványkoalíció üzeneteit közvetítő médiumoknak, ez pusztán a jéghegy csúcsa. 

A Bajnai Gordon nevével fémjelzett társaság ennél sokkal összetettebb szerepet töltött be, s ezt a viszonyrendszert például a DatAdatnak a szélsőbaloldali, a Lenin mozgalmának (Искра) a nevét viselő Szikra Mozgalommal folytatott együttműködése is szemlélteti. 

 

Szövevényes DatAdat-szál 

A Jámbor Andrást, a szivárványkoalíció képviselő-jelöltjét a tavalyi választáson támogató mozgalom adatfeldolgozói között a DatAdat Észtországban és Ausztriában bejegyzett ága is megtalálható, de ennél jóval szerteágazóbb a kapcsolatuk az adatgyűjtésre, választói profilozásra szakosodott cégcsoporttal. Ugyanis a Szikra Mozgalom egy sor olyan online pénzgyűjtést és adatfeldolgozást bonyolító vállalkozással is együttműködött, amelyek szoros kapcsolatban állnak a DatAdattal, és amelyek különböző áttéteken keresztül az amerikai Demokrata Párthoz is be vannak csatornázva. 

A Szikra honlapján például adatkezelőként és adatfeldolgozóként említik a Nation Builder kampányfejlesztő vállalkozást, amely egy politikai kampányokra fejlesztett közös botprogramot is jegyzett a DatAdattal. A másik ilyen kampányeszköz a Lunda, amelynek a felületén hirdette meg a Szikra Mozgalom az egyik adománygyűjtési kampányát. A Lundát a DatAdat működteti, és az adatkezelési tájékoztatója is a cégcsoport honlapján található. 

A Szikra korábban azon az Action Networkön keresztül is végezett adománygyűjtéseket, amely ugyancsak együttműködik a DatAdat több ágával. Számos európai országban végeztek közösen adatgyűjtést és adatfeldolgozást politikai kampányok során, de egyebek mellett a lengyelországi LMBTQ-párti Basta Foundationnal is együttműködtek. Emlékeztetőül: az Action Network kezelte azoknak a magyaroknak az adatait, akik azokat megadták NoÁr webshopjában, vagy akik feliratkoztak egy NoÁr-féle hírlevélre, illetve regisztráltak az általuk is népszerűsített tüntetésekre. 

 

Mérce, mint a Szikra szócsöve 

Az elmúlt időszakban a Szikra Mozgalom elsősorban annak kapcsán került a sajtó érdeklődésének homlokterébe, hogy az egyik aktivistájuk lakásán forgathattak gyermekpornót az Exxpress nevű osztrák hírportál beszámolója szerint. 

A mozgalom azzal is közbotrányt okozott az év elején, hogy az általuk meghirdetett budapesti antifa tüntetés után járókelőket vertek félholtra szélsőbaloldali aktivisták. Emellett a Szikra a tüntetés résztvevőinek toborzásában is közreműködött. 

Gyakorlatilag a Szikra Mozgalom szócsöveként működik a szélsőbaloldali tartalmakat közlő Mérce nevű portál, amely az említett antifa tüntetés idején elővette egy korábbi, 2020-as írását, amelyben azt fejtegették, hogy legalizálható az erőszak, amennyiben azt az általuk nácinak vélt emberek ellen követik el. Egyebek mellett a Fizessenek a gazdagok nevű kampányt is közösen jegyzi a két szervezet: míg a támogatói aláírásokat a Szikra honlapján gyűjtik, addig a kiáltvány a Mércén olvasható. A Szikra elnökségében jelenleg is tagsággal bíró Jámbor András személye is összeköti a mozgalmat az általa 2017-ben alapított portállal, amelynek korábban főszerkesztője is volt. 

 

Kaotikus elszámolás a kampány évében 

A Soros-pénzekből is támogatott Mérce zavaros elszámolása miatt korábban az is felmerült, hogy a beérkező donációk jelentős részét baloldali szereplők kampányára költhették. Ugyanis a portál látogatottsága 2018-ban volt a legmagasabb, és akkor készült a legtöbb cikkük is – ötezer darab –, ám annak ellenére, hogy a következő évben az anyagaik száma elmaradt ettől, mégis közel duplájára emelkedtek a költségeik. Ez a szembeötlő aránytalanság azért is figyelemre méltó, mert a Mércéhez hasonló lapok esetében a kiadások oroszlánrészét egyszerűen az újságírók díjazása teszi ki. Érdekes körülmény, hogy a kiadások megmagyarázhatatlan növekedése a legutóbbi önkormányzati választás évében történt. 

A Mércéhez rendszeresen folynak be jelentősebb összegek baloldali szervezetektől. A 300 „filantróp” donor, köztük a Soros György alapítványának (OSF) tagjait is tömörítő The Edge Funders Alliance 2020 júniusától 2021 végéig ötezer euróval támogatta a Mércét. A 2022-es és az idei esztendőre pedig a CEU Journalism Breakthrough programja keretében kaptak ugyanekkora összeget. Ennél jóval nagyobb pénzek is érkeztek hozzájuk a „filantrópoktól”: a Mércét kiadó Kettős Mérce Blog Egyesület közhasznúsági jelentése szerint a The Europe Journalism Centre – amelyet a Bill és Melinda Gates Alapítvány is támogat – közel négymillió forinttal finanszírozta a portál által indított újságírói ösztöndíjat 2019-ben. Figyelemre méltó, hogy a közhasznúsági jelentésből nem derül ki, hogy pontosan mekkora támogatást kaptak az Investigative Journalism for Europe (IJ4EU) programtól, amelynek a finanszírozói között megtalálható az Európai Bizottság és az OSF is. 

 

A Partizán alapítványától is milliók érkeztek 

A Gulyás Márton-féle Partizán mögött álló alapítványtól szintén jelentős pénzek érkeztek a Mércéhez. A 2021–2022-es időszakra 7,6 millió forintot kaptak a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítványtól a Helyközi Járat elnevezésű projektjükre. Mint megírtuk, Gulyás Márton idén tavasszal több hétre az Egyesült Államokba utazott, miután az USA kormányától elnyert egy ösztöndíjat, amelynek a leírásban a baloldali narratíva jól ismert elemei szerepeltek: a kurzuson egyebek mellett azt vizsgálták, hogy „a független média milyen alapvető szerepet játszik a szólásszabadság és a demokrácia megvédésében és erősítésében”. 

A Partizán műsorvezetőjének az amerikai Demokrata párti körökhöz fűződő szoros kapcsolatát mutatja az is, hogy 2018-ban az Institute for Democracy nevű amerikai szervezet 26,6 millió forinttal támogatta a Közös Ország Alapítványt, amely Gulyásék több kezdeményezését is finanszírozta. Ugyanebben az időszakban olyan kevésbé ismert hazai szervezeteken keresztül is ömlött a pénz az alapítványhoz, mint az Alternatív Közösségek Egyesülete vagy a Polgár Alapítvány az Esélyekért. Utóbbitól hárommillió forintot kaptak 2018-ban, az egyesülettől pedig kétmilliót. 

Mint közismert, a Nemzeti Információs Központ jelentése szerint a Korányi Dávid-féle Action for Democracy közreműködésével összesen több mint négymilliárd forint érkezett Magyarországra az USA-ból és egy svájci alapítványon keresztül, a baloldal választási kampányának támogatására. Ennek a pénznek nagyjából 90 százaléka landolt a DatAdatnál és az EzaLényeg médiabirodalom lapjait kiadó, a Páva Zoltán érdekeltségébe tartozó Oraculum 2020 Kft.-nél. Páván keresztül a kampánymédiumok a Gyurcsány-párthoz is kapcsolódnak, ugyanis az egykori MSZP-s komlói polgármester fia ügyvezetőként tevékenykedik a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciója által megbízott EagleEye Marketing nevű cégben, amely az idei első fél évben például 43 millió forintnál is nagyobb összeget kapott „social media tanácsadás” nevű feladatok teljesítésére. 

Borítókép: Jámbor András, Budapest 6. számú, ferencvárosi és józsefvárosi választókerületének a Párbeszéd által jelölt közös baloldali országgyűlési képviselőjelöltje sajtótájékoztatón (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.