Litvániából kapott segítséget a magyar hatóság Cseh Katalinék köreinek uniós botrányában

Megérkezett Litvániából a magyar hatóságokhoz az a jogsegély, amelyet még a Cseh Katalinék családi vállalkozásához köthető céghálózat ügyében kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tudta meg a Magyar Nemzet. Az adóhatóság két éve rendelt el költségvetési csalás miatt nyomozást, mert a szóban forgó cégcsoport tagjai gyanús körülmények között juthattak több milliárd forintnyi uniós pályázati pénzekhez. Az ügyben egy gyanúsítottat már kihallgattak, akinek az érdekeltségeinél a közelmúltban milliárdos értéket meghaladó vagyont foglalt le a hatóság.

Munkatársunktól
2023. 08. 02. 11:00
CSEH Katalin
Budapest, 2021. március 22. Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselõje felszólal a 2021-27. évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról szóló vitában az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. március 22-én. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Válaszolt a litván hatóság a magyar szerveknek arra a jogsegélykérelmére, amit a Cseh Katalinék családi vállalkozásához kapcsolható cégcsoport vonatkozásában kért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – derült ki a nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészség lapunknak adott tájékoztatásából. 

Azt is közölték: „bővebb felvilágosítás – köztük az, hogy további teljesítés várható-e Litvániából vagy szükséges-e kiegészítést kérni – csak a válasz fordíttatását és értékelését követően adhatunk a nyomozás aktuális érdekeire is figyelemmel”.

Külföldről beszerzett információk segítik a nyomozást

Arról még tavaly ősszel számoltunk be, hogy az adóhatóság azért kezdeményezte a jogsegélyt, mert a céghálózathoz sorolható egyik kft. részére értékesített gépek összeszerelésével megbízott litván állampolgár tanúkihallgatása szükségessé vált, akitől fontos információkat remélnek. 

A határokon átnyúló adócsalási ügyben a magyar hatóság egyébként több külföldi jogsegélykérelmet is kibocsátott már. A megkeresett országok közé tartozott Litvánia mellett Lengyelország és Csehország is. Utóbbi két országból is megérkeztek már a válaszok: a cseh jogsegély kiértékelése megtörtént, és úgy tudjuk, a prágai kerületi ügyészségtől kapott információk a gyanút erősíthetik. A főügyészség tájékoztatása szerint pedig a lengyel szervek által több részletben küldött választ még fordítják az illetékesek.

Gyanús körülmények között megszerzett uniós pénzek

Ahogy azt már több alkalommal megírtuk, Cseh Katalinék köreinek botrányával 2021 nyarán, az Anonymus álarcos alak leleplező anyagai után kezdett foglalkozni a sajtó, az adóhatóság pedig költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást. 

A nyilvános adatok alapján ugyanis arra lehetett következtetni, hogy a Cseh Katalinék családi vállalkozásához köthető céghálózat tagjai bűncselekménygyanús körülmények között pályáztak és nyertek el 4,8 milliárd forintot. A NAV szakemberei áttekintették a nagyjából fél tucat gazdasági társaságból álló hálózat elmúlt években benyújtott uniós tendereit. Ezek után a nyomozók megállapították, a vállalkozások összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre. 

Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nemegyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is. 

A pályázatokban úgynevezett holografikus eszközök, illetve technológiák szerepeltek. Utóbbi elem meglehetősen lényeges, hiszen az adóhatóság munkatársai azt valószínűsítik, hogy a hálózat cégei tíz pályázaton legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt. A nyomozók feltárták: két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, s többször ugyanazokat a számlákat tüntették fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására. 

Gyanúsítás és milliárdos vagyonlefoglalás

Ide tartozik az is, hogy a NAV munkatársai az ügyben egy gyanúsítottat már kihallgattak, aki információink szerint a Cseh család cégéhez kapcsolható egyik vállalkozás tisztségviselője. Őt az adóhatóság különösen jelentős, azaz ötszázmillió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítja. A férfi érdekeltségeinél ráadásul a közelmúltban milliárdos értéket meghaladó vagyont is lefoglaltak a nyomozók. 

Borítókép: Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője felszólal a 2021–27. évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 22-én.  (Forrás: MTI/Kovács Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.