Már van gyanúsított a Cseh-botrányban
Mivel az ügyben egy cseh vállalat neve is előkerült, ezért a NAV korábban kezdeményezte, hogy – banki adatok, adóbevallások és szerződések beszerzéséért – az ügyészség forduljon jogsegélykérelemmel a cseh hatósághoz. A jogsegélyre adott választ tavaly júniusban küldte meg a Prágai Kerületi Ügyészség a magyar hatóságoknak. Ahogy arról múlt évben már beszámoltunk, a cseh hatóságok válasza értesüléseink szerint a gyanút erősítheti.
Megírtuk azt is, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogsegélykérelmek kibocsátását kezdeményezte Litvániát és Lengyelországot érintően is. Előbbit azért, mert a céghálózathoz sorolható Holotech Hungary Kft. részére értékesített gépek összeszerelésével megbízott litván állampolgár tanúkihallgatása szükségessé vált, aki információkkal szolgálhat a megbízásával, valamint a gépek összeszerelésével kapcsolatban. Az adóhatóság javasolta azt is, hogy Lengyelország esetében egyrészt a Pawama sp zoo lengyel illetékességű cég pénzforgalmi adatainak beszerzése miatt bocsássanak ki jogsegélyt, másrészt a fentebb már említett Pannónia Nyomda Kft. és az Unitech Kft.-vel végzett gazdasági események kapcsán keletkezett dokumentumok, e-mailek és könyvelési iratok beszerzését illetően szeretnék megkeresni a lengyel szerveket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!