Brüsszel cserben hagyta a magyar gazdákat, akik emiatt az ukrán határra vonulnak

Brüsszelnek megfelel, ha újra ömlik az olcsó gabona Ukrajnából, miközben a frontországok gazdálkodóinak tározói roskadásig tele vannak saját terménnyel. A felvásárlókat ez persze nem zavarja, viszont ebben a formában a gazdáknak két lehetőségük maradt: vagy brutálisan nyomott áron adnak túl a gabonájukon, vagy pedig nem tárolják tovább azt, ez utóbbi pedig nyilvánvalóan nem reális opció. Magyarország kormánya – ahogy korábban ígérte – nemzeti hatáskörben hosszabbította meg az ukrán gabonára vonatkozó embargót, ezzel együtt a gazdák saját maguk igyekeznek majd megállítani az ukrán gabona áramlását a mai demonstrációval: Záhonynál, az ukrán határ mellett gyülekezik majd a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

2023. 09. 17. 5:50
Isztambul, 2022. augusztus 3. A török védelmi minisztérium által közreadott képen 26 ezer tonna ukrán kukoricával Tripoliba tartó, Sierra Leonéban bejegyzett Razoni teherhajón ellenõrök Isztambul közelében 2022. augusztus 3-án. Az Ukrajna ellen indított orosz háború február 24-i kezdete óta ez az elsõ, ukrán gabonát szállító hajó, amely elindulhatott Odesszából, és most egy nemzetközi csoport ellenõrzi, a gabonán kívül nincs-e más, tiltott rakomány a fedélzetén. MTI/EPA/Török védelmi minisztérium Fotó: -
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió még májusban engedélyezte egyes tagországoknak, hogy megtiltsák az Ukrajnából érkező gabonatermékek importját. Ezzel ideiglenesen védve voltak a magyar, lengyel, szlovák és román gazdálkodók, azonban az Európai Bizottság úgy döntött, feloldja a tilalmat, ugyanis úgy vélik, mostanra megszűnt a piaci veszélyhelyzet a kedvezményezett országok számára.

Az Ukrajnával határos frontországok agrárminiszterei rendszeresen tárgyaltak az elmúlt időszakban a gabonapiaci nehézségekről, és közös megoldási javaslatokat is megfogalmaztunk Brüsszelnek. Ennek volt köszönhető az eddig működő uniós importkorlátozás. Nagy István, Magyarország agrárminisztere elmondta,

többségünknek nem volt kérdés, hogy Brüsszelnek fenn kell tartania a behozatali tilalmat legalább az év végéig, és hogy továbbra is egységesen kell fellépni az ukrán gabonadömping ellen. 

 

Tétlen az EU, léptek a gazdák

A tilalom feloldásának hatására a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közösen adták hírül közleményükben, hogy ma gazdatüntetés lesz a záhonyi magyar–ukrán határátkelőhelyen, amely a brüsszeli intézkedésnek szól.

„Brüsszel figyelmen kívül hagyja a magyar, a közép-kelet európai gazdák érdekeit! Ha nem zárja le az EU a határokat az ukrán gabona előtt, akkor a gazdák fogják azt megtenni!”

– jelezték a gazdatüntetés szervezői. 

A mai tüntetésen felszólal két országgyűlési képviselő. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Jakab István, aki egyébként az Országgyűlés egyik alelnöke is, már szeptember elején arról beszélt, hogy a korábban felhalmozott ukrán gabona miatt áll a magyar gabonapiac, a hazai gazdálkodók vesztesége már eléri a 100 milliárd forintot.

– Közepes termés van, közben a piac áll, és az árakról sem szívesen beszél az ember. Olyan, az üzleti morál szintje alatti árakkal jelennek meg a kereskedők a piacon, amelyet minősíteni sem lehet. Ez vonatkozik az árpára, a búzára, a napraforgóra és a repcére is. Olyan szintű nyomott ár van, amelyet értelmezni sem lehet, a fedezeti ponttól is fényév távolságra van

 – mondta korábban az Inforádió műsorában.

 

Nagyon nehéz a gazdák dolga, a megoldás is messze van

A tározók egy része változatlanul fel van töltve, a nagy felhasználók, nagy felvásárlók bekészleteztek kukoricából, napraforgóból, repcéből, méghozzá Ukrajnából.

– Innentől kezdve a tárolók nagyrészt foglaltak, nem ürülnek, mert áll a piac, a termelőnek viszont közben be kell takarítania, és vagy nyomott áron túlad rajta – ez esetben van rá vevő –, vagy nem tudja elhelyezni. Ez az egyik. A másik: úgy kötnek üzletet, hogy a termést be kell tárolni, aztán még a gazda fizet a tárolási költségért, amíg el nem szállítja a vevő. Ennyire durva a helyzet

– mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke.

Jakab István munkatársaival közben megnézte a nagy cégek adózott eredményét, és azt tapasztalta, hogy a 2022-es adózott eredmény a 2021-eshez képest 93,4 milliárd forinttal volt több, ennyivel nőtt tehát a nagy feldolgozók és kereskedők eredménye akkor, amikor a gazdák 100 milliárd fölötti veszteséget szenvednek el.

A veszteség abból keletkezik, hogy 7 tonnánál van a fedezeti pont búzából, 5,6 volt a termés, tehát 1,4 tonna hektáronként az a mennyiség, ami megjelenik minden gazdánál, ez egymillió hektárnál 100 milliárdos veszteség.

Jakab István szerint ha itthon nem mozdul meg a gabonapiac, annak nagyon súlyos áthúzódó hatása lesz, több terület marad parlagon, a másik, hogy nagyon erősen átalakul a vetésszerkezet, ami mindenkinek veszteség lesz.

– Előbb-utóbb a háború befejeződik, de pillanatnyilag sajnos ott tartunk, hogy a Miniszterek Tanácsa hamarosan meghozza a döntést, hogy mi történik, a mi megítélésünk egyértelmű: a magyar kormány kifejezte azt a szándékát, hogy amennyiben a bizottság másként dönt, a magyar kormány egyoldalú döntést hoz, de nem a négy termékre, hanem a huszonnégyre vonatkozóan. Azt is lehet tudni, hogy bár nem lehet behozni kukoricát, őrleményt igen, és nyilván akkor így hozza be és dolgozza fel a nagykereskedő. A megoldás tehát az, hogy legyen zárva változatlanul a határ december 31-ig minimum, de addig a gabonapiacot egy új stratégia mentén újra kell szervezni – javasolta Jakab István.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Török védelmi minisztérium)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.