Mint azt a Magyar Nemzet megírta: ismeretlen tettes ellen, hamis magánokirat felhasználása miatt feljelentés tett az OTP a 99 Mozgalom ügyében. Az OTP vizsgálata szerint megkérdőjelezhető az adománygyűjtő ládák története. Karácsony Gergely helyettese, Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes úgy látja, hogy továbbra is kiváló és gyümölcsöző a szakmai kapcsolat az OTP-vel, folyamatosan tárgyalnak, és nem tervezik azt sem, hogy szakítanak a pénzintézettel. Véleménye szerint ez nem a fővárost érintő ügy, az OTP pedig egyetlen megbeszélésen sem hozakodott elő a témával.
Karácsonyék kampánypénzei: egy évig terjedő börtönnel büntetendő a hamis magánokirat felhasználása
Az OTP nem teljesíti az olyan ügyfél megbízásait, aki nem bizonyítja személyazonosságát a törvényi előírásoknak megfelelően – hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.

A botrány előzménye, hogy pár hónapja feloldották a titkosítás alól a Nemzeti Információs Központ júniusi jelentését, amely a baloldalhoz került homályos eredetű pénzekről szól. A jelentés többek között azt tartalmazza, hogy Karácsony Gergely párbeszédes párttársa, Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között tizenkilenc alkalommal összesen 506 millió forintot fizetett be az általa vezetett, a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom számlájára. Öt tranzakció az ötvenmillió forintot is meghaladta. A befizetések nagyobb része, nagyjából négyötöde nagy címletű, kötegelt, egymás utáni pézjegynyomdai számú valutában történt. Az OTP feljelentésén túl pénzmosás miatt is vizsgálódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Borítókép: Karácsony Gergely joggal foghatja a fejét (Fotó: Mirkó István)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!