Akár húsz milliméter eső is eshet pénteken, a hegyekben pedig havas eső, hó is előfordulhat – adta hírül az Időkép. Korában a Magyar Nemzet is beszámolt róla, hogy idén immár másodszor számíthatunk havazásra idehaza, ami kuriózumnak számít az elmúlt évek tendenciájához képest.
Az izgalom a tetőfokára hág, mindjárt kiderül, hogy esik-e ma hó idehaza
Dobpergés, trombitaszó.

A pénteki nap további időjárását egy hullámzó hidegfront alakítja majd, ami azt jelenti, hogy kimondottan szeles időre érdemes számítani a nap második felében. Ezzel azonban nem ér véget a történet, emellett ugyanis csapadék is jócskán érkezik majd, a portál szerint, néhol 15-20 milliméter is eshet. Hétvégi időjárás-előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat is erről tájékoztatott,
az egybehangzó jóslatok pedig arra utalhatnak, hogy mindez elég nagy eséllyel meg is fog történni.
További Belföld híreink
Szintén mindkét portál állította, hogy a délutáni óráktól északkeleten, a hegyekben eső helyett jó eséllyel havas eső, havazás lesz majd. Megjegyzik, hogy a közlekedést ez a mennyiség nem feltétlenül nehezíti meg, de pár centiméter friss hó ismét fehérbe boríthatja a tájat, az előrejelzések szerint elsősorban a Mátra, a Bükk és a Zempléni-hegység magasabb részeit.
További Belföld híreink
Szombaton az ország keleti, északkeleti harmadán erős felhősödés lesz jellemző, szórványosan esővel, záporesővel, majd vékonyodik a felhőtakaró. Máshol felhőátvonulásokra lehet számítani többórás napsütéssel, és csak néhol alakul ki zápor.
A hegyekben, illetve az északkeleti, keleti országrészben havas eső, egy-egy hózápor is lehet szombaton.
Vasárnap napközben eleinte főleg fátyolfelhőzet várható, majd egy front vastagabb felhőzete vonulhat át az ország felett északnyugatról kelet felé, és helyenként előfordul kisebb eső, zápor. A hegyekben, illetve északkeleten néhol havas eső, egy-egy hózápor is kialakulhat. A csúcsérték 4 és 9 fok között valószínű.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megtámadtak egy lányt a HÉV-en, az apja elvágta a zaklató nyakát
Mindkét férfival szemben vádat emeltek.

Kevesebben veszítik el a jogosítványukat egy új magyar módszernek köszönhetően
A gépjárművezetői képességeket kutatják a Semmelweis Egyetemen.

Brüsszel félmilliárd forinttal pénzeli a Soros-közeli tényellenőr-hálózatot
A konzorcium tagja lett a szír repülős álhírrel kétes ismertséget szerző Magyar Hang is.

Folytatódik a BKV-buszok ellenőrzése + videó
Négy buszból három nem ment át a műszaki vizsgán.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megtámadtak egy lányt a HÉV-en, az apja elvágta a zaklató nyakát
Mindkét férfival szemben vádat emeltek.

Kevesebben veszítik el a jogosítványukat egy új magyar módszernek köszönhetően
A gépjárművezetői képességeket kutatják a Semmelweis Egyetemen.

Brüsszel félmilliárd forinttal pénzeli a Soros-közeli tényellenőr-hálózatot
A konzorcium tagja lett a szír repülős álhírrel kétes ismertséget szerző Magyar Hang is.

Folytatódik a BKV-buszok ellenőrzése + videó
Négy buszból három nem ment át a műszaki vizsgán.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!