Állatterápiával a fejlődésért
A szakember a Magyar Nemzetnek elmondta: találkozott olyan esettel, amikor egy baba nem akart beszélni, és ott volt egy kutyus, akinek bármit megcsinált. A gyerekek csúsztak-másztak, beszéltek a kutyushoz. Ezért az állatterápia kiemelt szerepet játszik a gyermekek fejlődésében.
– Mindenképpen üdvözölendő lenne, ha az állam külön figyelmet, nagyobb hangsúlyt fordítana a korai fejlesztésre, hogy a koraszülött babák minél hamarabb megkezdhessék a fejlődésükhöz kapcsolódó terápiákat, így rövidebbek lennének a várólisták – fejezte ki reményét az igazgatónő.
A koraszülöttmentés állami feladat, ugyanakkor alapítványok végzik a munkát az Országos Mentőszolgálattal kötött szerződés alapján.
– Ha megszületik egy koraszülött gyermek, mi szállítjuk el a legközelebb elérhető koraszülöttcentrumba. Inkubátoros mentőautóink olyanok, mint egy intenzív osztály, képesek vagyunk a babát lélegeztetni, infúziót kap, minden olyan feltétel adott, hogy biztonságban átszállíthassák a megfelelő egészségügyi intézménybe. A cél az, hogy minél hamarabb eljussanak a mentők azokra a kórházi osztályokra, ahol ezek a babák a speciális kezeléseket meg tudják kapni – ismertette a koraszülésmentés gyakorlatát az igazgató, aki azt is megjegyezte: azok az orvosok, akiknek a koraszülött mentés a szívügyük, látják el ezt a tevékenységet az alapítványon belül.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!