Kázmér 2024. március 4.
logo

Megjelentek az új csok szabályai

Magyar Nemzet
2023.11.30. 23:44 2023.12.01. 16:02
Megjelentek az új csok szabályai

A kormány kiemelt célja minden támogatást megadni ahhoz, hogy a vágyott gyermekek megszülessenek és a családok feje fölött biztos tető legyen. Ezért 2024. január 1-jétől csok plusz néven minden korábbinál nagyobb mértékű otthonteremtési támogatást indít.

Megjelent a csok plusz új otthonteremtési program részletszabályait tartalmazó kormányrendelet a Magyar Közlönyben.

A 2024. január 1-jétől elérhető kedvezményes hitelkonstrukciót gyermekvállalás előtt álló és már gyermekes házaspárok egyaránt igénybe vehetik, ha gyermeket, gyermekeket vagy újabb gyermeket, gyermekeket szeretnének.

Az akár 50 millió forintos, legfeljebb háromszázalékos kamatú hitel az ország teljes területén igényelhető az első közös otthon megszerzéséhez, a meglévőből nagyobb értékű otthonba költözéshez vagy a családi otthon bővítéséhez – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

A most megjelent kormányrendelet szerint az egyedülállóan kedvezményes,

legfeljebb háromszázalékos kamatú hitelt 15, 30 vagy akár 50 millió forintos összeggel vehetik igénybe a gyermeket tervező házaspárok, attól függően, hogy hány gyermekük van, és hány gyermeket terveznek még.

A csok plusz lehetőségével azok a családok élhetnek, ahol a feleség még nem töltötte be a 41. életévét, de 2025 végéig a 12. hetet betöltött várandósság esetén ezen életkor betöltése után is igényelhető a konstrukció. Ugyancsak a most kihirdetett jogszabály szerint a vágyott gyermekek megérkezésekor további kedvezmények vehetők igénybe: az első gyermek érkezésekor – már a magzat 12 hetes korától – legfeljebb egy évig szüneteltethető a hiteltörlesztés, a második és minden további gyermek érkezésekor pedig 10-10 millió forinttal csökken a fennálló kölcsöntartozás, amihez ugyancsak elegendő a 12 hetes várandósság igazolása.

A hitelprogrammal a kormány célja, hogy a reálisnak mondható lakáscélok elérését támogassa, ezért az első közös otthon megszerzése esetén legfeljebb 80 millió forintos ingatlan értékhatárig, a másik ingatlanba költözés vagy a bővítés esetén pedig legfeljebb 150 millió forintos értékű ingatlan esetén igényelhetik a családok a csok plusz konstrukciót.

A csok pluszt az ötezer fő alatti lélekszámú kistelepüléseken a gyermeket vállaló házaspárok akár a falusi csokkal együtt is igénybe vehetik 2024. január 1-jétől, a többi településen pedig az eddigi csokkonstrukció helyett igényelhető. A csok az idei esztendőben, vagyis 2023 december végéig igényelhető, a változások a családok csokkal megszerzett jogosultságait nem érintik – ismertette a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTVA/Oláh Tibor)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.