A Párduc harckocsi fejlesztésével Magyarország száz év után újra Európa élvonalába kerül

A magyar hadiipar nagy utat tett meg az elmúlt néhány évben Demkó Attila szerint, de az igazi nagy dolgok még csak most következnek.

2023. 12. 17. 15:04
KF51 Panther kísérleti harckocsi Fotó: Magyar Honvédség Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikailag sokat támadott Magyarország az egyik legtöbbet teszi az európai védelmi képességek erősítése terén, ugyanis a hazánkban gyártott és fejlesztett eszközök az egész európai védelmet fogják szolgálni, ezáltal az EU és a NATO védelmét is – mondta el Demkó Attila az Origónak adott interjúban azzal kapcsolatban, hogy pénteken jelentette be a honvédelmi miniszter: Magyarország a Rheinmetall német hadiipari vállalattal közösen fogja fejleszteni a csúcstechnológiás, legújabb generációs harckocsit, a Panthert,azaz a Párducot. A Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője úgy látja, hogy 

egy olyan iparágban lesz jelentős tényező Magyarország, amely, sajnos mert a világban nagyon rossz a biztonsági helyzet, igen jövedelmező lesz, ezenfelül pedig az ország biztonságát is növeli

Az új technológiákat felvonultató tankot Zalaegerszegen fejlesztik, és várhatóan ott is gyártják majd. Forrás: Facebook/Magyar Honvédség

Demkó Attila hangsúlyozta: a Panther-programban való részvétel azért is fontos, mert az elmúlt több mint száz évben, gyakorlatilag 1918 óta Magyarország nem vett részt teljesen új technológiát is jelentő eszköz fejlesztésében. 

1918 előtt építettük csatahajót, fejlesztettünk repülőgépet, akkor volt egy olyan osztrák–magyar hadiipar, ami önállóan hozott létre világszínvonalú termékeket. Azóta ezen a szinten nem járt a magyar hadiipar. Magyarország a II. világháború alatt ugyan gyártott és fejlesztett harckocsit, de nem ilyen szinten, nem a legmodernebb technológiát alkalmazva

 – emlékeztetett a magyar harckocsigyártás előzményeire.

A most Zalaegerszegen, a Rheinmetall Hungária üzemében aláírt szerződéssel Demkó Attila szerint a hadiipari elit belső köréhez csatlakozik Magyarország, mert ez a harckocsi a jövő európai csúcsharckocsija, amiben lesz magyar tudás is.

A magyar és a német fél a zalaegerszegi Rheinmetall-üzemben írta alá a megállapodást a Panther közös fejlesztéséről. Forrás: Facebook/Magyar Honvédség

– A mérnökeink bekapcsolódhatnak a világ legjobb mérnökeivel együtt egy munkába, és a leendő profitból is részesülni fog Magyarország. Illetve akár az elsők között rendszeresítheti majd ezt a harckocsit a Magyar Honvédség – tette hozzá. Demkó Attila azt is hangsúlyozta, hogy 

ha a Rheinmetall-lal nem lett volna az immár sokéves, megbízható együttműködés, akkor aligha jöhetett volna létre ez a mostani megállapodás.

 – Részben már bekapcsolódtunk a Rheinmetallon keresztül ebbe a folyamatba. 

A KF41-es, vagyis a Hiúz/Lynx gyalogsági harcjárművet már Magyarországon gyártják, és a magyar tapasztalatokat felhasználva fejlesztik tovább

 – fogalmazott, hozzátéve: ez egy páratlan pozíció. 

A Hiúzok gyártása is megkezdődött a zalai üzemben. Fotó: Lakatos Péter

Arról is beszélt, hogy KF41-es projekten túl lőszer- és robbanószergyár is épül Várpalotán, amely jövőre kezdhet el termelni.  –Tehát a Rheinmetall-lal már sok közös együttműködésünk van, és ha a magyarok nem teljesítettek volna jól, akkor nyilván ez most nem jött volna létre. Illetve 

ha van, amire nagy szüksége lesz Európának az elkövetkező években a harckocsik és a páncélozott szállító harcjárművek mellett – mindkettő fejlesztésében részt vesz Magyarország a Rheinmetall-lal –, akkor az a lőszer – hangsúlyozta, egyben megjegyezte, hogy az ukrajnai háború kiürítette az európai és amerikai raktárakat, a nyugati üzemek pedig képtelen azokat gyorsan feltölteni, illetve a háborús igényeket is kiszolgálni.

Demkó Attila szerint világszinten is gyors és széles körű hadiipari fejlesztés történt, történik a honvédelmi és haderőfejlesztési program 2016-os elindítása óta.

– Kezdődött a kézifegyverek gyártásával Kiskunfélegyházán, ami most már vonz be egyéb gyártókat is, és az ott kiépült üzem nemcsak hazánknak, hanem a globális fegyverpiacnak is szállít majd. Bejött Magyarországra a nagy nevű Beretta is, Sirokra. Hazánk megvásárolta a Hirtenberger nevű osztrák aknavetőgyárat. Az aknavetők esetében fontos tudni, hogy az ukrán háború bebizonyította, milyen nagy a szerepük a modern hadviselésben. Ez az osztrák gyár is Magyarországra költözik. Magyar többségi tulajdonban van az Aero Vodochody, amely kiképző- és könnyű támadó gépeket gyárt. A Magyar Honvédség az L39NG gépeket rendszeresíti is. A Gidránok gyártásában a török Nurol Makina és a Rába által létrehozott vegyesvállalat vesz részt. A projekthez kapcsolódik a Rheinmetall is, amely a Gidránokhoz szállíthat távirányítható toronyfegyvert. Van még radargyártó üzem szintén a Rheinmetall-lal és az izraeliekkel együttműködésben Nyírtelken, illetve Airbus-gyár települt Gyulán, amely már üzemel, és alkatrészeket gyárt az Airbus helikopterekhez. Beleértve azokat is, mint a H145M és a H225M, amit a Magyar Honvédség már rendszeresített – sorolta a Panther és Lynx fejlesztésén és gyártásán túli hadiipari beruházásokat Demkó Attila, aki szerint a politikailag sokat támadott Magyarország az egyik legtöbbet teszi az európai védelmi képességek fejlesztése terén.  

 

Borítókép: KF51 Panther kísérleti harckocsi (Forrás: Facebook/Magyar Honvédség)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.