Kimennek a természetbe
Az oktatás tartalmáról szólva rámutatott: szokatlan egy természettudományi képzésen, hogy az első évben nem tanulnak közvetlenül ilyen tematikájú tantárgyakat, hanem helyette
– a hét első három napján – foglalkoznak hagyományos kommunikációval, vizuális kultúrával és kommunikációval, értő olvasással, továbbá kritikai kereséssel a weben magyarul és angolul. A negyedik és ötödik napon pedig nincsenek bent az „iskolában”, hanem kimennek a természetbe és megismerik az ember által kialakított, a mai civilizációt meghatározó üzemek, intézmények folyamatait is.
Ezekkel a hallgatók kíváncsiságát szeretnék felkelteni. Úgy vélekedett, ez a képzés a Z szak hallgatói között nagy sikert aratott, a legjobban a más egyetemről csatlakozók érezték a különbséget. Kiemelte: előszeretettel ajánlják a képzést szakváltóknak is.
Az ötéves Z szakra történő jelentkezés bemeneti kritériumaival kapcsolatban Weiszburg Tamás arról tájékoztatott, hogy szükség van két természettudományos tárgyból tett középszintű érettségi vizsgára, melyek közé tartozhat a matematika és az informatika is, az emelt szintért többletpont jár.
Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a reáltárgyak iránt nem érdeklődőket is várják, mert akár egy jó képességű, humán beállítottságú diák is élvezheti az itt tanulást.
Szerinte a jelentkezőknek a hét képzőhely közül a lakóhelyükhöz legközelebb esőre érdemes menniük, mert annyira piacképesnek ígérkezik ez a diploma, hogy fontos lesz a régiós beágyazódás megtartó ereje.
Tanárként a Z szakos diplomával a felső tagozatban és a szakképzésben fizikát, kémiát, biológiát és komplex természettudományt is taníthatnak. Arra is lehetőség van, hogy egy Z szakon végzett diplomás másfél év alatt teljes értékű, érettségiztető biológia-, kémia- vagy fizikatanárrá tudja továbbképeztetni magát – tájékoztatott.
Felkészítés a szakterületre
Elmondta, a Z szak rövid ciklusú tanárképzési formáit azoknak érdemes választani, akik általános iskolában vagy a szakképzésben tanítanak természettudományi tárgyat, mert az új képzés felkészíti őket azokra a szakterületekre, ahol eddig kevesebb ismerettel rendelkeztek. Tehát ha egy biológia- vagy földrajztanár, akinek hiányosak a fizikai és kémiai ismeretei, szeretne integrált természettudományt tanítani, akkor a Z szak kompetenssé teszi erre a hiányzó tudás pótlásával – világított rá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!