Csák János: Az örök Magyarország a mi feladatunk

Csák János miniszternek a magyar kultúra napján rendezett ünnepségen a Pannonhalmi Főapátság bazilikájában elmondott beszédének szerkesztett változata.

Ez az, amit meg kell őriznünk. Ezért méltó és igazságos, hogy a magyar kultúra napját, ami a világ minden magyarjának ünnepe, itt, Pannonhalmán ünnepeljük. Erre mutatott rá Babits Mihály, aki azt mondta, hogy a magyar kultúra szellemi jelenség, ami lelki úton öröklődik.

Tanulnunk is kell, ismernünk kell a technikákat, de egy kultúra belénk ivódik szervesen, azt lelki örökségként tudjuk átadni. Pusztán a szellem, mint tudjuk a világtörténelemből, lehet nagyon hideg. 

És micsoda hőseink vannak! Tavaly volt Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója. Madách Imre születésének 200. évfordulója. Ez az a nap, amikor tudjuk Kölcsey hagyatékából, hogy ezen a napon véglegesítette a Himnusz szövegét, ezért ünnepeljük ma a magyar kultúra napját. De mondhatnám Neumann Jánost, akinek ugyancsak megünnepeltük tavaly a születésnapját. Idén 145 éves Móricz Zsigmond, nyolcvanéves Rubik Ernő. Akármerre nézek, mindenütt óriásokat találunk. De hogy mondjak két másik példát. Freund Tamás, aki a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Brain-díjas tudós és ugyanakkor muzsikál, méghozzá fantasztikusan. Mert mi, magyarok nem vagyunk olyan sokan, hogy megengedhessük magunknak, hogy szakbarbárok legyünk különböző területeken. Vagy itt van a HUN-REN új vezetője, Gulyás Balázs, aki orvos, kutatóorvos, matematikus, és tavalyelőtt végzett Cambridge-ben a teológián. Balázs egyébként bencés diák volt. Óriási hőseink vannak. 

Itt be is fejezhetném a beszédemet. De amikor egymással beszélgetünk, akkor mindig előjön, hogy valami nem jó a világban. Valami történik velünk. S látom, itt sok ősz fej van (csak a férfiak). Gyakran olyan beszélgetésekbe keveredünk, hogy elkezdünk sopánkodni vagy szörnyülködni a világ során, hogy mi történik: mesterséges intelligencia, internet, különböző kütyük. Mit kezdjünk ezzel?

És ilyenkor azt szoktam mondani, hogy ez a mi irányításunk alatt történt. Mi voltunk az intézmények vezetői, mi voltunk azoknak a tanárai, akár a művészeti intézményekben, akár az üzleti, akár a kulturális intézményeinkben. 

Nem mutogathatunk másra, magunkra kell, és nem azért, hogy lelkiismeret-furdalásunk legyen, hanem azért, hogy mindenki döntse el magában, hogy mit fog tenni a következő tíz vagy húsz évben. Ugyanis mi vagyunk ennek az országnak az elitje. 

Ki fogja kitalálni ezt? És ez nem magyar jelenség. Az egyik legnagyobb élő amerikai filozófus Alasdair MacIntyre. 1981-ben megírta magyarra Az erény nyomában című könyvét.

A következőt mondta 1981-es diagnózisa: Szent Benedek nagysága abban áll, hogy létrehozott egy teljesen újfajta intézményt, a monostort. Az ima, a tanulás és a munka helyét. Ora et labora. És úgy, hogy ezeknek a monostoroknak olyan kisugárzása volt, hogy a belső közösség és a külső közösség bátorítást nyert arra, hogy mégiscsak virágozzanank egy olyan korszakban, amely társadalmi és kulturális sötétséggel fenyeget. (1981, University of Chicago)

Amit Szent Benedek tett nagyjából 500 körül, az az akkori korban teljesen váratlan volt. Építeni egy kolostort, és elvonulni. 1981-ben azt írja MacIntyre: A mi időnk szintén a várakozás ideje. A megújulás valamiféle új és kiszámíthatatlan módjának a megtalálására.

Az a megújulás bennünk van, és a megújulás csak abból a tőből fakadhat, ami a magyar kultúra. A magyar kultúra vallási értelemben, reflexióban, filozófiai reflexióban, művészeti és tudományos reflexióban. Nem várhatunk másokra. Nem, a világban máshol nem fog megszületni a válasz a mi problémáinkra.

Magyarországnak jelenleg olyan kormánya van, amely még a szűken értelmezett kultúrára is, a művészetre és az előadóművészetekre, a képzőművészetre, a közművelődésre, a közgyűjteményekre a GDP egy százalékát költi. 

Az Európai Unióban az országok a GDP fél százalékát költik el erre a célra. És azért tesszük ezt, mert tudjuk, hogy a kultúra alapfeltétele a cselekvőképességünknek. Nézzük meg: van sok nálunk gazdagabb ország, és nem találják az útjukat . Nem cselekvőképesek. Azért, mert valami hiányzik a gyökerükből, a kultúrájukból, mert a kultúránk maga az önazonosságunk, az identitásunk. Az az ország, az a nemzet, az a nép, amelyik elengedi az identitását, az elveszti a cselekvőképességét is. Nem engedhetünk az Isten, család, haza és a magyar szabadság megalapozottságából.

Megint mondom: egyéni szabadság és alkotmányos szabadság. Ha nincs alkotmányos szabadságunk, akkor mit akarunk őrizgetni? Akkor nem vagyunk mi, akkor valakik mások fognak irányítani. És ezért méltó és igazságos, hogy itt ünneplünk Pannonhalmán. Azért, mert a bencés rend vagy szélesebben a keresztény egyház, Pannonhalma és Csíksomlyó, Pápa és Debrecen és még sorolhatnám, bebizonyították, hogy lehet hosszan, kitartóan egy 1500 évvel ezelőtt megírt regula alapján fenntartani kultúrát, fenntartani közösségeket.

Mert az a kultúra, amit örököltünk, ahogy Hamvas Béla fogalmazta, az nem azt jelenti, hogy csak élvezzük az őseink által alkotott dolgokat, ez nemcsak kiváltság, hanem kötelesség, hogy továbbvigyük ezt a kultúrát. Azt, hogy miként, az már a mi dolgunk, hogy tíz vagy húsz év múlva ne azon sopánkodjunk, hogy hogyan néz ki a világ, hanem hogy azt tudjuk mondani, hogy külön világot tudtunk teremteni. Egyedül lenni mindig nehéz.

Nagyon sokszor nehéz Brüsszelben. Mikor magyar családpolitikáról kell beszélni, az is a szerves része a kultúrának. Olyanokkal beszélni, akik nem veszik észre, hogy az Isten, család, haza az szerves része a kultúránknak. A cselekvőképességhez hozzátartozik, hogy mi azt akarjuk, a magyar kormány azt akarja, hogy gazdaságilag erős, kulturálisan magabiztos, magabíró családokból álló nemzet legyen itt. Sehonnai bitang emberek lennénk, hogyha az lenne ennek a nemzedéknek a sorsa, hogy 1100 év után pont a mi nemzedékünk engedte el a magyar kultúrát és a magyar jövőt.

Géza fejedelem vagy Szent István lelkülete nem az volt, hogy a következő nemzedékig vinni, hanem örök Magyarországról beszéltek. És ez az, ami a mi feladatunk. És ilyen komoly a mi napi munkánk. Úgyhogy hála Istennek, legalábbis a szűkebb környezetünkben, béke van.

Nem tudom, hogy hol lehetne méltóbban elmondani Weöres Sándor sorait útravalónak: „Alattad a föld, fölötted az ég és bennünk a létra.” Ez a mi felelősségünk.

Éljen a kultúra, éljen és sokáig éljen, virágozzék ez a bencés apátság a magyar nemzet épülésére, bátorítására és vigasztalására!

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!