Magyarország továbbra sem hagyott fel Ukrajna támogatásával. A Magyar Ökomenikus Segélyszervezet összesen 11,6 milliárd forintból félmillió ukrajnai embert tudott segíteni. A civilek támogatásához a magyar állam 2,9 milliárd forinttal járult hozzá a Hungary Helps programon keresztül, amelyből a Kijevi területen iskolát, óvodát, orvosi rendelőt, mentőállomást hozott létre a segélyszervezet.
A humanitárius tevékenységek között volt a kárpátaljai magyar, ruszin, ukrán lakosság hagyományos támogatása, illetve az orosz offenzíva miatt az ország nyugati megyéibe menekülő tömegek megsegítése is. A segélyszervezet segít a földönfutóvá tett emberek elhelyezésében, ellátásában, így csökkennek az őshonos lakosság terhei is.
A helyi magyarságot, például az idős, egyedül maradt embereket, a gyermekes családokat továbbra is ellátják élelemmel, tüzelővel. A Mandinernek Lehel László, az ökomenikus segélyszervezet elnöke elmondta, különösen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy ne csak a magyarok kapjanak támogatásokat, hanem a többi közösség is, hogy ne verjen éket az emberek közé az irigység.
Az elnök a lapnak elmondta, mostanra már 250 intézményt támogattak Kárpátalján, amely ideiglenesen menekülteket fogadott be. Jó részüket – óvodákat, iskolákat, kultúrházakat – alkalmassá kellett tenni arra, hogy egyik pillanatról a másikra emberek lakjanak bennük, ezért igyekeztek rugalmasak lenni.
Semmit nem erőltettünk, az volt a fontos, hogy nekik mi az igazi segítség. Emlékszem a földöntúli örömre az arcokon, amikor nem egy, hanem két mosógépet hoztunk a bedöglött szerkezet helyett
– jegyezte meg a Mandinernek Lehel László, aki elmondta, kétszer ad, ki gyorsan ad: általában néhány nappal az igény felmerülése után az ökumenikusok vitték, amit kell, s ezt a helyi vezetés is díjazta.
Különösen az első időszak volt nehéz az igazgató szerint. Kárpátalja azonban megtelt. Beregszászon, ahol a szervezet az 1998-as tiszai árvíz óta jelen van, a főtéren egy gombostűt nem lehetett volna leejteni, amikor a menekültek betértek a városba kicsit szocializálódni vagy vásárolni.
„A magyar közösség is szolidáris volt a menekültekkel, sehol nem éreztem, hogy idegenkednének tőlük” – emlékezik vissza a vezető. Megjegyzi: innen sokan tovább álltak, volt, aki Magyarországon próbálkozott a nyelvileg közelebb álló szláv országok helyett. Azonban a kezdeti lelkesedés az ökumenikusok által szervezett nyelvoktatás terén hamar alábbhagyott.
Mély nyomot hagytak a magyar segítők a helyiekben.
A menekültek jelentette nyomás is csökkent, így a szervezet által támogatott közösségi menekültszállások száma visszaesett nyolcvan körülire. Az óvodák, iskolák is visszakapták eredeti funkciójukat. Időközben pedig elindult egy másik folyamat: cégek érkeztek ide, a biztonságos megyébe Belső-Ukrajnából, ami a lakosság arányainak változása mellett béremelkedést is hozott.
A segélyszervezet Ukrajna belsejében is dolgozik – Lembergben, Kijevben és Dnyipróban –, immár hatvan főállású ukrán munkatárssal, kipróbált magyar vezetők keze alatt. Ők az újjáépítésben jeleskednek, többek között az ENSZ által kiírt és megnyert pályázatokból finanszírozva a munkát.
Óvodák felújítása éppúgy szerepel a listán, mint épületszigetelés, a belső menekültek integrációjának támogatása és télikabátok kiosztása. Kiemelten foglalkoznak a hágón túli magyarok megsegítésével, de mindig juttatnak a többi helybélinek is. A szervezet vezetője meghatottsággal emlékszik vissza a mikolajivi és a hmelnickiji magyarokra, akik különösen hálásak voltak, hogy Magyarország ezer kilométerről is odafigyel rájuk.
Mi egy segítőkész Ukrajnával, nyitottsággal és barátsággal találkoztunk kormányzósági, településvezetői és egyházi szinteken is
– mondta Lehel László, hozzátéve: a segélyszervezetnek pillanatok alatt megoldottak minden felmerülő bürokratikus problémát. „Ebben sokat segít, hogy a szervezet hitelesen és átláthatóan végzi a munkáját: mindig megmondjuk, hogy hol, mennyit és mikor fogunk tudni segíteni.”
A Kijevi területen voltunk, talán Borogyankában, éppen felszabadították a települést az oroszok alól. Egy önkéntes munkatárssal és a helyi ortodox lelkésszel néztük, micsoda irtózatos pusztítás történt. Ott volt egy anyuka egy kislánnyal, és mondtuk nekik, hogy Magyarországról jöttünk azért, hogy segítsünk nektek. A kislány megmutatta, hogy melyik tömbházban laktak a negyediken, de már csak romok voltak a helyén. Egy szatyor volt a kezében, belenyúlt, kivett egy csokit, és odaadta nekünk, hogy köszöni a segítséget
– osztotta meg Lehel László a megható történetet a Mandinerrel, majd kiemelte, hogy nagyon fontos a segítségnyújtás materiális értelemben, de a helyi lakosságnak egy kis reményt adni talán még ennél is fontosabb.
