Menczer Tamás nyilatkozott a nagykovácsi keresztállításról

A térség országgyűlési képviselője leszögezte: egy közösségért felel, így mindig azt az utat járja, amely a közösség nagyobb részének elfogadható.

2024. 01. 07. 14:59
Fotó: Magyar Nemzet Archív
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Menczer Tamás, a térség országgyűlési képviselője újra akarta építtetni a vandál módon lerombolt keresztény szimbólumot. A tény, hogy a kereszt a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén állt hosszú évekig, előzetesen senkit nem zavart, azonban Füri András, park igazgatója nem engedélyezte az újbóli telepítést természetvédelmi okokra hivatkozva – bár az sokak számára nagy kérdés azóta is, hogy pontosan hogyan károsítja egy kevesebb mint egyszer egy méteres betonalapzat és a rajta lévő fakereszt a védett növényeket.

Az ügyből országszerte jól ismert politikai vita alakult ki, mivel néhány napja Füri András távozott a nemzeti park éléről, amit a balliberális sajtó azonnal összefüggésbe akarta hozni a keresztüggyel, ám kiderült, hogy ez nem felel meg a valóságnak, mivel Füri már több mint egy éve kérvényezte felmentését egészségi állapotára hivatkozva.

Az RTL híradójában szólalt meg egy magánszemély, aki saját pénzéből állíttatta vissza a szimbólumot. Vitéz Zoltán vállalkozó azt mondta:

Keresztény ember vagyok. Templomba nem járok egyáltalán, bevallom őszintén, de istenfélő vagyok. Én polgári engedetlenségből úgy döntöttem, hogy vállalom a büntetőjogi felelősséget, és ezt a keresztet, ha törik, ha szakad, vissza fogom állítani a helyére.

 

Borítókép: Az eredeti kereszt Nagykovácsiban (Fotó: Magyar Nemzet Archív)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.