Egymásért dolgozni és őrizni az identitást

A közösségépítést és a hitelességet tartja kiemelten fontosnak az Év tanára díjjal kitüntetett Kovalcsik István. Az újpesti Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium tanára szerint lényeges, hogy megtanulják: együtt és nem egymás ellen kell dolgozni. Az Év tanára külhoni kategóriában díjazott Hnatik-Riskó Márta a nemzet- és identitástudat megőrzését hangsúlyozta, valamint azt, hogy milyen nehéz dolog most ezzel foglalkozni a Kárpátalján a háború árnyékában. Beszélt arról is, hogy miért érdemes a fiataloknak a tanári pályát választani.

Virág Hajnal Nemzetpolitikai Államtitkárság Főosztályvezető Dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Biró Pál Győző, Magyarország legrégebben működő nyelviskolájának vezetője Hnatik-Riskó Márta kárpátaljai pedagógusnak ítélték idén. Mivel ő nem tudott Ukrajnából ideutazni, a nevében Iván Éva, a kárpátaljai Derceni Középiskola magyartanára vette át a rangos elismerést Kovalcsik István Szécsényben a Páter Bárkányi János Katolikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatója Imre Napsugár, a Pöttyös Tagóvoda Tagintézmény igazgatója Év Tanára Díjátadó Budapest 20240206 Magyar Nemzet Fotó: BachPekaryMate

– Ezt a díjat pedagógusi munkám egyik visszajelzésének tartom, ami bizonyos dolgokban megerősít, de el is gondolkoztat, hogy hol vagyok egy folyamatban, milyen teendőkre kell jobban odafigyelnem, miben kell továbblépnem – mondta Kovalcsik István, az újpesti Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium tanára a Magyar Nemzetnek. Hangsúlyozta, mivel annyi jó tanár van, most sem érzi igazán úgy, hogy ő lenne az Év tanára, de vannak olyan tevékenységek, melyekben sokat tett az évek során, ugyanakkor van benne némi különcség is, ami felkelthette a döntéshozók figyelmét. 

Egymásért és nem egymás ellen – ezt vallja Kovalcsik István, az Év tanára idei díjazottja (Fotó: Bach Máté)

Közösségépítés és hitelesség

A díjazott kiemelten fontosnak tartja a közösségépítést és a pontosságra, hitelességre nevelést. 

Azt, hogy tanítványai az egymáson való felülkerekedés helyett inkább az együttműködésre figyeljenek oda, és a sarkított, egyszerűsített kijelentések helyett az árnyaltabb, részletesebb, mélyebb ismeretekre támaszkodjanak, ne döntsenek vagy formáljanak véleményt felszínes információk alapján 

– osztotta meg.

Az Év tanára idei díjazottja kiemelte: közösséget építeni az iskola falain belül is szükséges, de sokszor hatékonyabb a tanórákon kívül, kötetlenebb környezetben, például kiránduláson olyan dolgokba bevonni a diákokat, amelyekről akkor észre sem veszik, hogy az is az oktatás-nevelés része, felnőttkorukban viszont rájönnek azok jelentőségére. A gyerekek mintákat követnek, melyeket szüleiktől, diáktársaiktól, az iskolától mint közösségtől és környezettől, valamint a mindannyiunkat körülvevő zajos világból kapnak. A későbbiekben ennek a kusza egyvelege jobban letisztul, megérik bennük, és akkor dől el, hogy merre mennek tovább az életben – fejtette ki.

Vallásos család

Családi hátteréről elmondta: vallásos édesapja még tinédzser volt, amikor nagybátyját 1949-ben, 23 évesen halálra verték az ávósok, mert kiállt a papjuk mellett, aki nem volt hajlandó Mindszenty József bíboros ellen prédikálni, és édesanyja református lelkész bátyját is naponta vegzálták a rendőrök a Rákosi-korszakban. Ennek ellenére nem a gyűlölködés, hanem az építő hozzáállás jellemezte családját, ezt igyekszik Kovalcsik István is továbbvinni. 

Szülein kívül példaképének nevezte Böjte Csabát, akire azért néz fel, mert a hétköznapi életben mutatja meg, hogyan lehet embereket felemelni és továbbsegíteni az útjukon. 

A példamutatásban a kitüntetett tanár is élen jár, mivel környezettudatosságra neveli tanítványait, ő maga például főleg kerékpárral közlekedik. Hangsúlyozta a természetközeliség fontosságát is, gyakran jár túrázni, szeret időnként kicsit elvonulni a világtól, mert a teremtett természeti környezet kitisztítja, rendezi a gondolatokat.

Szakmai életútjáról megtudhattuk: tanár szülei a műszaki pálya felé terelték, el is végezte a Kandó Kálmán Főiskolát, de utána belső késztetésből azonnal beiratkozott a tanári szakra. Mintegy húsz évig tanított szülővárosában, a legbátrabb város címet viselő Balassagyarmaton, majd amikor azt érezte, hogy veszít szakmai motivációjából abban a közegben, eljött a fővárosba tanítani. Felidézte, hogy több intézménytípusban szerzett tapasztalat után felkérték szülővárosához közel, Szécsényben az alakulóban lévő Páter Bárkányi János Katolikus Általános Iskola és Gimnázium első tanévének előkészítésére és irányítására, de megbízása lejártával úgy érezte, jobb, ha egy helyi pedagógus vezeti tovább a következő évek operatív feladatainak elvégzését. 

Ezt követően közel egy évtizedig a budapesti Eötvös József Gimnáziumban oktatta szaktárgyait, a fizikát és az informatikát. Itt szakmailag sokat tanult kollégáitól, és a diákok is hatalmas tempót diktáltak, ami embert próbáló volt, de sokat fejlődött ennek köszönhetően. Viszont egyre inkább hiányzott neki egy derűs, egymást segítő tágabb tanári közösség. Tavaly az újpesti Waldorf-gimnáziumban találta meg ezt a kollektívát: 

egy alkotó, emberközpontú közeget, ami a test, a lélek és a szellem harmóniájára különös gondot fordít. Ez az egyházi iskolának szinte közvetlen folytatása 

– fogalmazott.

Hivatás és felelősség

Szerinte a tanári hivatás szépsége az, hogy más emberekért lehet tenni valamit, de komoly felelősség is, mert a gyerekek sérülékenyek. Sokévnyi tapasztalata, hogy gyakran célravezetőbb, ha az ember eltűr egy-egy diákcsínyt vagy rosszalkodást, mint rögtön kimondja: „Ez, fiam, nem volt szép!” Az egyre növekvő generációs különbség miatt úgy érzi, nem mindig tudja, hogy a gyerekek miért gondolnak vagy csinálnak valamit, de ha türelmes és odafigyel rájuk, akkor előbb-utóbb sikerül megérteni őket. 

Azoknak a fiataloknak, akik a tanári pálya gondolatával kacérkodnak, azt tanácsolta, hogy akkor válasszák ezt a hivatást, ha a szívük idehozza őket, és ha szeretnek emberekkel foglalkozni, mert ez egy nagyon szép terület. – Próbáljunk szerényen, alázatosan és örömmel élni, észrevenni a környezetünkben, ami szép – mondta az Év tanára díjazottja.

Hnatik-Riskó Márta életét a kárpátaljai magyarok tanítására tette fel (Forrás: Hnatik-Riskó Márta)

Nemzettudatra nevelés

– Óriási meglepetés volt számomra, hogy engem választottak, mert nem vagyok sok helyen látható tanár, és ismerek magamnál jobbakat – mondta Hnatik-Riskó Márta, az Év tanára külhoni kategóriájának idei díjazottja. A Beregszászi Bethlen Gábor Gimnázium magyar nyelv és irodalom tanára elárulta, hogy egykori kiváló magyartanárai motiválták a tanári pályára lépésben, valamint az is, hogy bár nem diplomás, értelmiségi családból származik, „a könyveknek becsületük volt otthon”. Egyetemi évei alatt ismerte fel, hogy egy magyartanárnak annál magasabb rendű küldetése is van, mint a nyelvtan és az irodalomelmélet tanítása, különösen akkor, ha az anyaország határain kívül él, mert fontos a magyar nemzet- és identitástudatra nevelés.

 – Arra tettem fel az életemet, hogy ha kárpátaljai magyarnak születtem, akkor minél több kárpátaljai magyar kerüljön ki az én kezeim alól 

– vallotta meg.

Felidézte: amikor megalakult a független Ukrajna, nagy eufóriában volt a magyar kisebbség, mert azt hitték, már nem lesz több gondjuk, ehelyett most katasztrofális a rájuk vonatkozó törvényi háttér. Kihívásnak nevezte, hogy a mai generációk figyelmét másképpen kell megragadni, és nehezebb a saját értékrendjét hitelesnek feltüntetni a generációs különbségek, valamint a gyerekek által látott másféle értékrendek miatt. – Ezek nagyon hasonlítanak arra, ami az anyaországban tapasztalható, mert mi is haladunk a korral, csak lassabban – értékelt Hnatik-Riskó Márta.

A háború árnyékában

Az orosz–ukrán háború mindenben megnehezíti a kárpátaljai magyarok életét – szögezte le a tanárnő. Ők olyan ország állampolgárai, amelyet megtámadtak, az ukrán állam szemszögéből érthető, hogy a kárpátaljai ukránt, magyart, románt, cigányt, szlovákot egyaránt érinti a katonai mozgósítás. Azt azonban nem érti, hogy ha az ukrán hatalom az orosz kisebbséget támadja, akkor miért sújtják az összes többi kisebbséget az utóbbi időben meghozott hátrányos törvényekkel? – Törvényileg nincs magyar tannyelvű iskola, ez pedig megnehezíti a pedagógusok munkáját a magyar anyanyelvű oktatási intézményekben, mivel kizárólag ukrán iskola létezik, ahol indulhatnak nemzetiségi nyelvű osztályok – mutatott rá. Hozzátette, a problémát a magyar szülők úgy oldják meg, hogy külön kérvényezik a gyerekeik magyar tannyelvű osztályba járását.

A kitüntetett tanárnő kiemelte: a háború megviseli a gyereket, mert nem tudnak úgy figyelni, „nyugtalan a lelkük”, hetente minimum kétszer-háromszor van légiriadó, amikor óvóhelyre kell vonulni.

 – Zaklatott, bizonytalan légkörben kell tanítanunk, és olyan értékeket közvetítünk, mint az emberség, a magyarság és a kereszténység, miközben a gyerekek körülöttünk egészen mást látnak. Ezért nagyon kell szeretni a gyerekeket, és ezt éreztetni velük. 

Értékrendet kell közvetíteni, megmagyarázni, hogy mi a jó, és mi a rossz, miért kell betartani a szabályokat, és példát mutatni nekik, akár azzal is, hogy a diákok egy magyaróra elején úgy köszönnek: „A magyar nyelv létem, jövőm és reményem” – fogalmazott. 

Őrizni a magyar identitást

Hnatik-Riskó Márta kitért arra is, hogy aktív tevékenységet végez a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségben, a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségében, továbbá a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségben, emellett a Kárpátalja, az Irka és a Közoktatás című lap munkatársa, valamint sok, az iskolákban ma is használatos tanári kézikönyv és gyermekeknek szóló gyakorlófüzet lektora vagy szerkesztője. Mindhárom testületben olyan identitásőrző rendezvények szervezésében vesz részt, melyek nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is szólnak. Megjeleníti az órákon a keresztény értékeket, melyeket az irodalom minden korszakába bele tud szőni. Ezekben azt közvetíti, hogy a gyerekek úgy szeressék embertársaikat, mint önmagukat, vagy ha megdobják őket kővel, akkor ne egy nagyobbat dobjanak vissza, de védjék meg magukat – vallotta.

A díjazott tanár azt mondta a pedagóguspálya választásán gondolkodóknak, hogy azért érdemes tanárnak lenni, mert ezzel értéket lehet közvetíteni. 

Hitvallása szerint a tanároknak az a dolguk, hogy az emberiség által felhalmozott értékekből, szellemi és lelki kincsekből minél többet továbbadjanak a növendékeiknek, továbbá ismeretekkel, érzelmekkel és értékekkel gazdagítsák őket. 

– Minden 45 percben megélhetjük azt, hogy a tanítványunk valamivel többet tud ahhoz képest, mint amikor beült az órára. Abban biztosan lehetünk, hogy bármi történik velünk, Isten terve valósul meg valamiképpen. Ha felismertük a tennivalónkat ebben a tervben, akkor is ki kell mellette tartani, ha nem kapunk érte díjat. Hiszek abban, hogy valamikor majd beérik a gyümölcs.

Borítókép: Az Év tanára 2024-es díjazottjai, kezükben a kitüntetésekkel (Fotó: Bach Máté)