Ezt csinálja télen a Magyar Közút, ha éppen nem esik a hó

Amikor nem kell havat takarítani az utakról, a napos, enyhe téli időszakban is számtalan feladat vár a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársaira, akik folyamatosan javítják az úthibákat, gondozzák a növényeket, szemetet szednek, sőt szükség szerint kicserélik a sérült szalagkorlátokat is.

Forrás: KEMMA2024. 02. 05. 15:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Levágott ágak, feldarabolt fatörzsek sorakoznak egyes országutak mentén, melyek jól szimbolizálják azt, hogy a társaság szakemberei télen sem pihennek. Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Kft. kommunikációs osztályvezetője a Komárom-Esztergom vármegyei hírportálnak, a Kemmának nyilatkozva elmondta, hogy a téli hónapokban folyamatosan gondoskodnak az út menti száraz fák kivágásáról, az útszelvénybe belógó cserjék metszéséről, illetve irtásáról is.

A napokban például több,

Esztergom környéki útszakaszon is lehetett látni, amint ágaprító berendezéssel darabolták fel a korábban már lenyesett, illetve levágott fákat, de volt példa arra is, hogy az árkokban, útpadkán heverő hulladékot gyűjtötték össze a vállalat munkavállalói.

 

A Magyar Közút értékesíti az összevágott fákat

A közösségi oldalakon többen érdeklődtek arról, hogy mi lesz a sorsa a levágott gallyaknak, törzseknek, illetve hogy a magánszemélyek vihetnek-e belőlük haza gyújtósnak, tűzifának. Pécsi Norbert Sándor megjegyezte: a növényzetgondozás, űrszelvénytisztítás során a kivágott fákat mérnökségeik területére szállítják, majd a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. eljárásrendje alapján értékesítik őket.

A lenyesett gallyakat munkatársaik a biológiai körforgást segítve felaprítják. Néhány mérnökségükön korábban beszerzett pelletkazán működik. A beszállítás és szárítás után az említett helyszíneken lévő kazánokban égetik el az aprítékot, mellyel biztosítják az épületek melegvíz-ellátását, illetve fűtését.

 

A közút munkatársai az enyhébb téli napokon javítják az úthibákat is

Alapesetben a téli időszak a hóeltakarításról és a síkosságmentesítésről szól, ám ha megenyhül az idő, nem esik a hó, vagy átmenetileg elmúlnak az éjszakai fagyok – mint amelyre idén januárban is láthattunk példát –, akkor például lehetőség van az újonnan kialakuló burkolathibák javítására is. Pécsi Norbert Sándor szerint általánosságban elmondható, hogy novembertől márciusig egy-egy csapadékosabb időjárás, majd az azt követő fagyási-olvadási ciklusok gyors váltakozása – vagyis az éjszakai fagyokat követő nappali melegebb hőmérsékletek együttes hatása – kedvez az új burkolathibák kialakulásának. Főleg a régebbi építésű, felújításra váró mellékúti szakaszokon figyelhető meg ez a jelenség, vagyis az, hogy akár újabb és újabb mélyedések, repedések, kátyúk keletkeznek a burkolatban.

Pécsi Norbert Sándor hozzátette: télen korlátozottabbak a lehetőségek, mint a tavasztól őszig tartó időszakban, mivel

jelenleg többnyire hidegaszfalttal dolgozhatnak a szakemberek az úthibák javításánál, tekintettel arra, hogy télen a melegaszfalt-keverő üzemek nagy része zárva tart.

Ráadásul ilyenkor is több tényező, vagyis a száraz idő és tartósan nulla fok feletti időjárás kell ahhoz, hogy az ideiglenes javítások elvégezhetők legyenek. A kommunikációs osztályvezető kiemelte, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a biztonságos közlekedés feltételeit biztosíthassák a kezelésükben lévő országos közutakon – olvasható a Komárom-Esztergom vármegyei hírportál, a Kemma cikkében.

Borítókép: Íme, ezt csinálják télen a Magyar Közút munkatársai, ha éppen nem esik a hó (Forrás: 24 Óra)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.