Évek óta tart a kelenföldi kollégium kálváriája

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes lapunknak elmondta, a jelenleg hirdetőfelületként használt, egykori kollégiumban gazdaságossági okokból nem alakítanak ki bérlakásokat, annak ellenére, hogy az épületben korábban évtizedeken keresztül élték mindennapjaikat a diákok.

2024. 03. 12. 5:30
Forrás: BFVK.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szóban forgó épület 2015 óta áll üresen, amikor megszűnt benne az oktatási, kollégiumi funkciója, és visszakerült a főváros tulajdonába. Azonban az épületnek hivatalosan csak 2023 óta kizárólagos tulajdonosa az önkormányzat, azt megelőzően a MÁV-val közösen birtokolták az ingatlant. 

Első alkalommal 2023 márciusában sikerült meghirdetni az ingatlant eladásra, amit négy további kör követett, ugyanis egyik alkalommal sem érkezett egyetlen érvényes pályázat sem az egykori kollégium épületének megvásárlására

– jelentette ki Kiss Ambrus, majd hozzátette, készítettek néhány felmérést arra vonatkozóan, hogy érdemes lenne-e szociális bérlakásokat kialakítani az épületben, de a szakemberek számításai alapján arra jutottak, hogy nem lenne gazdaságos az épület átalakítása, sokkal nagyobb forrásokat igényelne, mintha az újpesti egykori iskolaépületben létesítenének bérlakásokat. 

A kollégium épületének két végén két strang húzódik meg. Az pedig, hogy minden egyes lakóegységben fürdőszobákat alakítsunk ki, borzasztó nagy átépítést igényelt volna, ezért döntött úgy a fővárosi önkormányzat, hogy végül értékesíti a szóban forgó ingatlant 

– tette hozzá a főpolgármester-helyettes. Kiss Ambrus kiemelte, az ingatlan eladásából származó bevételre számítanak a 2024-es költségvetésben is. A befolyó összeg pedig a lakásügynökség alaptőkéjének része lesz. Ugyanakkor a politikus kiemelte, ezek a bevételek a háztartások költségvetéséhez hasonlóan nincsenek megcímkézve, így az egykori kollégium épületének esetleges eladásából származó bevétel először befolyik a nagy közös kasszába, majd pedig onnan vándorol tovább a lakásügynökséghez, amely a fővárosi bérlakásprogram kialakításáért és üzemeltetéséért felelős. 

Kiss Ambrus lapunk kérdésére, miszerint miért nem köti ki az önkormányzat, hogy az egykori kollégium épületében lakóingatlanokat, vagy bérlakásokat kell kialakítani, a főpolgármester-helyettes azt válaszolta, nem szeretnék lecsökkenteni a felhasználhatóság körét, ugyanis akkor az értékbecslésben szereplő árnál csak jóval alacsonyabb összegért lehetne eladni a jobb napokat is látott ingatlant. 

Borítókép: Az eladósorba került kelenföldi kollégium (Forrás: BFVK.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.