Szakértő mondta el, miért késsel, és nem szavakkal szúrt vissza az általános iskolás késelő

Elkeserítő.

Szemlélődő áll a bőnyi általános iskola környékén. Fotó: Kisalföld/Csapó Balázs

Osztálytársai bántalmazhatták verbálisan a tizenkét éves általános iskolás bőnyi késelő diákot sajtóhírek szerint. Igaz, a rendőrség ezt nem erősítette meg, azt viszont igen, hogy a bántalmazó hátba szúrta az osztálytársát és halállistát is vezetett, amelyen zöld színnel jelölte azoknak a nevét, akiket nem akar megölni, és pirossal azokét, akiket likvidálna. 

Korábban a Magyar Nemzet Balsai István ügyvéd szavai alapján beszámolt arról is, hogy egy tizenkét éves gyermeknek is éreznie kell annak a súlyát, mit jelent elvenni valakinek az életét vagy késsel megszúrni valakit. Az alábbi cikkben arról írtunk, hogy milyen büntetés várhat a támadóra. 

A pszichológus úgy látja, a bullying – kiközösítés, szóbeli agresszió, folyamatos támadások – elbagatellizálása nem segíti azt a diákot, akit verbálisan bántalmaznak, viszont ha ezzel a jelenséggel többet foglalkozna a család és a pedagógusok, feltehetően nagyobb eséllyel lehetne az olyan eseteket is elkerülni, mint ami Bőnyben történt. 

 

Az elbagatellizálás is idáig vezethet

A Pszichológus 13 Tanácsadó Központ vezetője, Katona Katalin okleveles pszichológus úgy véli, a bullying többé-kevésbé mindig is jelen volt az iskolákban, a környezet pedig túl elnéző a jelenséggel, miközben a gyermek, akit nap mint nap szóbeli bántalmazás ér, kínok között próbál túlélni. 

Sajnálatos módon nagyon elnézők voltunk és vagyunk ezzel a jelenséggel, már-már a normalitás keretein belülinek tekintjük egymás »oltogatását«. Pedig nem az. A bántalmazó sokszor unalomból, irigységből, kisebbrendűségi érzésből vagy épp a saját státusa féltése-megerősítése miatt piszkálja a másikat, és nem is fogja fel, milyen sérüléseket okoz áldozatának.

– Ugyanakkor nem lehet eltekinteni a szemlélődők felelősségétől sem, ugyanis ők alkotják azt a környezetet, amely miatt az egész jelenség létezhet, hiszen ők nem tesznek semmit. Egymásra mutogatnak a szülők és a pedagógusok, hogy kinek a dolga lett volna vagy lenne beavatkozni, de az esetek jelentős részében senki nem tesz semmit – részletezi a pszichológus. Rávilágít azonban arra is, elengedhetetlen, hogy egy-egy az intézményben eltöltött nap után beszélgessünk a gyerekkel, hiszen őszinte és nyitott kapcsolat esetén ebből tudhatják meg, hol is tart a kapcsolatépítésben a csemete. 

A kisebbeknek még meg kell tanítani, hogy a megfélemlítő, kihasználó kapcsolat nem barátság. Ha úgy érezzük, elakadtunk a beszélgetésben, vonjuk be a pedagógust és kérjük a segítségét. De nem a gyerek helyett, hanem vele együtt kell megoldani a konfliktust!

– hívta fel a figyelmet Katona Katalin, aki megjegyezte, bár mindez nagyon nyilvánvalónak tűnik, folyamatosan esnek ki a csontvázak a szekrényből, hiszen elég sűrűn lehet híreket olvasni gyermekekről, akik öngyilkosságba menekülnek a verbális bántalmazás elől. 

 

Miért támadja meg a diák a társait?

A szakértő szerint nincs kizárólagos ok, bár azt tudni lehet, hogy a szülői nevelésnek, a depressziónak, az elutasítottságérzésnek, az agressziónak, a megküzdési módoknak szerepük lehet a mások elleni agresszióban. Amerikai iskolai lövöldözések elkövetőire vonatkozó tanulmányok azt mutatják, hogy a fentebbi felsorolásból egy ok mégis kiemelkedett, méghozzá az, hogy az elkövetők úgy érezték, nem számítanak, láthatatlanok, lényegtelenek.

Képzeljük csak el azt a kétségbeesett állapotot, ahonnan egy gyerek nem lát más kiutat. Mire idáig eljutnak – mert a környezetükben élők a rossz érzéseiket elbagatellizálják, minimalizálják –, megszűnik az empátia bennük és egy mindenre kiterjedő harag lesz bennük úrrá.

Hangsúlyozza, nem minden traumatizált, bántalmazott gyermek bánt másokat, és nem minden mentális nehézséggel küzdő egyén fordul mások ellen. Úgy tűnik azonban, hogy még a szülőknek és a pedagógusoknak is bőven mit dolgozniuk azon, hogy egyetlen gyermeknek se forduljon meg a fejében, hogy másokban vagy magában kárt okozzon. 

Arról, hogy valaki miért dönthet úgy, hogy fizikai bántalmazással válaszol a verbálisra, azt válaszolta, a kilátástalansággal vegyülő magárahagyatottság és a tehetetlenség érzés elvezethet ilyen elkeseredett és végletes döntéshez. „Ez egy beszűkült tudatállapot, ilyenkor szélsőséges és irracionális döntéseket hozhat az ember. Azonban egy élet kioltása, a másik ember fizikai bántalmazása semmilyen esetben sem elfogadható válasz a verbális bántalmazásra” – részletezte a Pszichológus 13 Tanácsadó Központ vezetője, Katona Katalin.