„Volt, aki a képviselőségen felül – az ellenzéki szövetség tudta nélkül – kapott az egyik önkormányzati cégnél egy kamumegbízást, amely szerint közbeszerzési tanácsadói munkát végzett” – írta Szotyori-Lázár Zoltán. Szerinte az illető soha nem végzett ilyen munkát és nem is értett hozzá.
Amikor kezdett melegedni a talaj a lába alatt, felvette egy összegben előre az egész, határozott idejű megbízási díjat mintegy négymillió forint értékben
– idézte fel az exjobbikos.
Volt olyan is – folytatta –, aki két önkormányzati céggel is leszerződött havi háromszázezer forintra marketing tanácsadásért, és olyan is, aki tanácsadóként került egy önkormányzati céghez, „de a kávézáson kívül valójában mást soha nem csinált”. „A Szolnoki Többség számára korábban kommunikációs tanácsokat adó személyt ráerőltették a Szolnok TV-re, és ő is havi súlyos százezreket számlázott tanácsadás címén. Az egyik ellenzéki párt elnökének pedig létrehoztak egy kamupozíciót, amely alapján az önkormányzati cégek közötti kapcsolattartás segítése lett volna a feladata, havi több százezer forintért” – közölte.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!