Bajnai Gordon volt kormányfő bizalmasa, a Korányi Dávid által vezetett Action for Democracynak az adatbázisából Magyarországot megalakulása óta csatatér államnak kezeli, a Közélet Iskolája – a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Nyomtass Te is! mellett – a három legfontosabb helyi támogatottak egyike – írta oknyomozó cikkében a Tűzfalcsoport blog.
A blog emlékeztetett, a Nyomtass te is! egy 2017-ben indított ingyenes, közösségi terjesztésű hírújság. A kezdeményezés célja, hogy baloldali hírportálok (például a 444, Telex, Átlátszó) lerövidített cikkeit minél szélesebb rétegekhez juttassa el, az Action for Democracy adatbázisa szerint 2200 kistelepülésre a 3200-ból.
A kiadvány több mint 3 100 000 példányban aktivisták ezrei segítségével a magyar lakosság hatvan százalékához, több mint hatmillió emberhez jut el.
– mutatott rá a Tűzfalcsoport.
A saját bevallásuk szerint pártoktól független Nyomtass te is! részt vett a 2022-es baloldali előválasztás stratégiai hátterét adó Ellenzéki Együttműködésben (Elegy). A propagandaanyag kiadója az eDemokrácia Műhely Egyesület, a kiadvány főszerkesztője az az L. László János, aki a Demszky-éra alatt a Budapest című portál felelős szerkesztője volt – emelte ki a lap, de a sornak itt még nincs vége. Az egyesület képviselői között ott van Sükösd Miklós korábbi CEU-docens, a Védegylet, az LMP, majd a Párbeszéd alapító tagja. Nagy Ildikó Emese 2014-ben Wittinghoff Tamás mellett Budaörs önkormányzatának sajtóreferense volt, Madarász Csaba pedig a Soros Györgyhöz köthető aHang egyik társalapítója, technológiai vezetője, a Közösségi Digitális Eszközök Alapítvány elnöke.
A Nyomtass te is! nevű lapot kiadó eDemokráciaMűhely Egyesület a Nemzeti Információs Központ (NIK) nemzetbiztonsági bizottság számára készült második részjelentése alapján
18 090 600 forintot kapott az Action for Democracytól.
A Korányi Dávid által alapított szervezet egy részletben, 2022. március 21-én, azaz mindössze 13 nappal a 2022-es országgyűlési választás előtt utalta át az összeget. Az eDemokrácia Műhely Egyesületet partnerei között szerepel a Norvég Alap és az Ökotárs Alapítvány is.