Négy évet ült börtönben Magyar Péter anyósjelöltje
A közvetlen kapcsolat a piramisjátékpárttal az a Sájer Mária volt, aki egy családban él Magyar Péterrel. Akár anyósnak is nevezhetjük, hiszen ő az édesanyja Vogel Evelinnek, Magyar élettársának, akivel hónapok óta kéz a kézben vonulnak minden nyilvános eseményen.
Sájer Mária, aki már az indulástól kabinetfőnöke, pénzügyi vezetője lett Magyar Péternek, nemrég jött ki a fegyházból, ahol négyéves büntetését töltötte sok száz ember megkárosításáért. Egy olyan a bíróság által jogerősen pénzügyi maffiának, bűnszövetkezetnek nyilvánított szervezet vezető tagjaként tevékenykedett, amely végül hétmilliárd forintot tüntetett el a hatóságok és a meglopott emberek elől. Mióta szabadult, nemcsak a lánya, de ő is elválaszthatatlan társa Magyar Péternek, ott van vele a politikai rendezvényeken is.

Amikor Magyar Péter politizálni kezdett, Sájer Mária volt az, aki felajánlotta neki a Deák Boldizsár által alapított Tisza Pártot, nyilvánvalóan annak pénzügyi lehetőségeivel együtt. Sájer pontosan ismerte ezeket, hiszen a bírósági ítélet szerint a legnagyobb összeget, több mint 400 millió forintot ő maga csalt ki az áldozatoktól. Ennek a pénznek is nyoma veszett, a mai napig hiába keresik a hatóságok.
Magyar Péter azonnal meglátta a lehetőséget, hiszen nemcsak egy „üres” pártot, hanem pártkasszát is keresett, hogy legyen miből finanszírozni hirtelen berobbantott politikai akcióit. Nem véletlen tehát az sem, hogy Magyar a csalássorozatban döntő szerepet játszó Sájerre bízta a szervezet pénzügyeit.
Az eltűnt hétmilliárdot a mai napig keresik a hatóságok, és erős a gyanú, hogy a Tisza Párt eleve azért jött létre, hogy politikai szervezet mögé rejthessék az ellopott pénzt.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!