Ennyit tudnak: trágárkodva jelentkezett be újabb jelölt a Momentum vezetésére

Fekete-Győr András a baloldali párt parlamenti frakciójából kapott kihívót, aki káromkodni már nagyon tud angolul.

2024. 06. 24. 17:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Donáth Anna az idei kampányban is azzal házalt, hogy ők tették a legtöbbet azért, hogy hazánk ne jusson hozzá a neki szerződések szerint járó uniós forrásokhoz. Ez a rombolást középpontba állító stratégia azonban visszafelé sült el, és mind Donáth Anna, mind Cseh Katalin népszerűségét rendkívüli mértékben erodálta – vélekedett az elemző.

Felidézte: a Momentumnak fontos ígérete volt az is, hogy soha nem fognak össze Gyurcsány Ferenccel, ez azonban már 2019-ben szertefoszlott, hiszen az akkori helyhatósági választáson megtörtént a nagy összeborulás.

Politikusai elkoptak, a „napelemes atomerőművekben” gondolkodó, elektromos rollerét lezuhanyzó pártelnökükről, Fekete-Győr Andrásról nehezen gondolhatták a szavazók, hogy ő a jövő nagy reménysége. Az pedig már csak mulatságszámba ment, hogy utódja, a saját parlamenti beszédeinek felolvasásával is komolyan megküzdő Gelencsér Ferenc önmagát nevezte államférfinak – idézte fel a momentumos politikusok baklövéseit az elemző.

Zila János hozzátette: a Momentum neve azért vált önbeteljesítő jóslattá, mert Gyurcsány Ferenccel szemben ők még egy vékonyka, öt százalék körüli stabil bázist sem voltak képesek felépíteni politikai létezésük hét éve alatt. Sokatmondó adat, hogy az ellenzék fellegvárának számító Budapesten is csak 4,98 százalékos listás szavazatarányt értek el. Ha eddig nem voltak képesek építkezni vidéken, és nem találták az országos politikacsinálás szellemi kútfejét, nem valószínű, hogy 2026-ig mindez megtörténne – mutatott rá.

Borítókép: Fekete-Győr András és Donáth Anna (Forrás: Facebook)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.