Még több rendelésre lehet időpontot foglalni mobilon

Fontos egészségügyi fejlesztésről adott hírt Rétvári Bence.

2024. 06. 30. 16:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rövidülni fog a várakozás a rendeléseken

Az államtitkár jelezte: sokan mondják, hogy attól nem lesz több orvos, ha egy mobilalkalmazáson keresztül lehet időpontot foglalni. Mint ismert, a dolgozó orvosok aránya Magyarországon lakosságarányosan megfelel a fejlett országok átlagának, ugyanakkor mégis sokat kell várni járóbeteg-időpontra.

Az új járóbeteg irányítási rendszer (JIR) abban segít, hogy a rendelési időket és az egészségügyi kapacitást teljesen kihasználják, csökkentve ezzel a sort a rendeléseken.

– Arra számítunk, hogy a jobb szervezettség gyorsabb ellátást hoz magával. Ami egyszerű és átlátható, az jobb a betegeknek, mint ami bonyolult és átláthatatlan, tehát az új rendszer kedvezőbb, korszerűbb, mint az eddigi – vonta le a következtetést a belügyminiszter-helyettes.

Hozzátette, minden nem lesz jobb egyik napról a másikra, mert ez hosszabb folyamat technikai és szemléletbeli okokból egyaránt. A technikai a könnyebb, mert a szakrendelők informatikai rendszerei fokozatosan kompatibilissé válnak az új időpontfoglalási felülettel, a kijelzők kikerülnek a rendelőkben, a sorszámhúzókat elkezdik alkalmazni. A szemléletváltás már hosszabb lesz, mert alapvetően kell intézményközpontúból gyógyításközpontúvá változtatni a rendszert. Sokan ezt már évekkel ezelőtt helyben meglépték, de most országosan egységesen kell ehhez alkalmazkodni. 

 

Hagyományos módokon is foglalható időpont

A kezdeti időben várhatóan kevesebb időpontot töltenek fel a szakrendelők, de a hónapok előrehaladtával egyre többet. – Azon fogunk dolgozni, hogy minél több rendelési óra váljon láthatóvá és foglalhatóvá a betegeknek az EgészségAblakban, ne csak az intézményen belül. Így fog kiteljesedni az új lehetőség. Aki persze a szakrendelőben akar személyesen vagy telefonon időpontot foglalni, azoknak ez a lehetőség is fennáll továbbra is – emlékeztetett Rétvári Bence.

Az államtitkár szólt arról is, hogy az EgészségAblakon keresztül lehetőség nyílik az időpontfoglalásra mind beutalóköteles, mind a beutaló nélküli ellátásokon. A beutalóköteles ellátásokhoz e-beutaló szükséges, ennek felírási lehetősége már hét éve bármelyik orvosnál elérhető. A papíralapú beutalót a mobilalkalmazás nem tudja kezelni. Egyelőre a beutalóköteles ellátásoknál csak az e-beutalón feltüntetett rendelőbe foglalható időpont, a beutaló nélküliekben viszont a beteg országszerte választhat a különböző szakrendelők szabad időpontjai közül.

A döntés a betegé, hogy hol és mikor szeretné felkeresni a szakorvost.

Így országosan is jobban ki tud egyenlítődni a terhelés – világított rá a belügyminiszter helyettese.

Rétvári Bence fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az EgészségAblakon keresztül a járóbeteg-szakrendelésekre lehet időpontot foglalni, nem a háziorvoshoz, nem a műtétekre, nem a sürgősségire, nem az ügyeletre. Ha valaki nem találja az EgészségAblakban az őt érintő szakrendelést, akkor az a szakrendelés még nem csatlakozott, így ebben az esetben a hagyományos módokon lehet időpontot foglalni. Az alkalmazásban gyorsan meg lehet nézni, csatlakozott-e már az adott szakrendelés.

Kitért arra is, hogy a szakrendeléseken a betegellátás nem érkezési, hanem előjegyzési sorrendben történik. Ezért előfordulhat, hogy előbb behívják a rendelőbe azt, aki foglalt időponttal később érkezett annál, mint aki időpont nélkül várakozik. – Természetesen

ez nem vonatkozik a sürgősségi ellátásra, mert az mindent megelőz

– mutatott rá az államtitkár. Rétvári Bence szerint júliustól a betegek könnyebben és gyorsabban jutnak el a szakorvoshoz és csökken a járóbeteg-rendelőkben a várakozási idő. – Ha kérdése van, hívja az EgészségVonalat a 1812-es telefonszámon – javasolta.

Borítókép: Az alkalmazás (Fotó: ESZFK)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.