Mindezt a hatályos jogszabályoknak megfelelően és adó- és járulékmentesen biztosítja – pontosan úgy, ahogy az a készpénzben nyújtott borravalónál történne, csak a kor fizetési szokásainak és az innovatív környezetnek megfelelően, bankkártyával.
Annak ellenére, hogy a szolgáltatás évek óta elérhető, és a vendégek, koncert- és fesztivállátogatók nap mint nap találkozhatnak vele, sokak számára még mindig nem teljesen egyértelmű, hogy mi minősül borravalónak, mi szervízdíjnak, és ebből mit kap a felszolgáló. Emiatt a HelloPay Zrt. edukációs kampányt indít.
A témával kapcsolatosan osztotta meg tapasztalatait a média képviselőivel a Hellopay Zrt. vezérigazgatója, Varga Norbert, valamint Budapest egyik legnagyobb és legforgalmasabb szórakozóhelye, a Szimpla Kert tulajdonosa, Zsendovits Ábel – a beszélgetés moderátora Kántor Endre, a Borravaló gasztrokultúra magazin alapítója volt.
A beszélgetésből kiderült:
a vendégek mintegy 90 százaléka már bankkártyával vagy okoseszközzel fizet, a borravaló összege a Direktborravaló rendszerének köszönhetően mérhetően nőtt, a borravaló a felszolgáló magánbankszámláján kerül jóváírásra, és ennek köszönhetően nő a transzparencia, nő az alkalmazottak bére és javul a kiszolgálás színvonala.
– A megoldás vonzó az alkalmazott számára, ahol egyértelműen honorálódik a jól végzett munka, hiszen a fogyasztók által fizetett borravaló összege a magánbankszámlájukon íródik jóvá. Ezzel együtt csökken az adminisztrációs terhünk, és könnyebb a munkaerő-megtartás, ami win-win szituáció
– mondta Zsendovits Ábel.
A Direktborravaló szolgáltatás lényege, hogy a vendégek által adott bankkártyás borravaló közvetlenül a felszolgáló magánbankszámlájára kerül, míg a termékek ellenértéke a vendéglátóhely céges számlájára érkezik. A jelenleg hatályos szabályozás értelmében ez az adó- és járulékmentesség miatt nagy előnyt jelent mind a felszolgálók, mind a vendéglátóhelyek számára, növelve a dolgozók motivációját és a vendégek elégedettségét.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!