Fontos dátumot közölt az Alkotmánybíróság elnöke

Juhász Imrét megkérdeztük az Ábrahám–Puzsér-ügyről is.

2024. 08. 11. 11:01
_CZ_7830
Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosszú interjút adott a Magyar Nemzetnek az Alkotmánybíróság júniusban megválasztott új elnöke. Juhász Imre kifejtette álláspontját a szavaztok újraszámolása és a demokrácia közötti kapcsolatról, 

elmondta, miért jutott eszébe Karácsony Gergelyről A tanú című film, elemezte a jogállam helyzetét 2006-os rendőrterror idején, egyúttal beszélt a politikusok felelősségéről.

Az elnöktől utóbbi kapcsán megkérdeztük, mekkora a felelősségük a politikai véleményformálóknak, a megmondóembereknek. A sajtót jó ideje foglalkoztatja, hogy Ábrahám Róbert egy pofonnal rendezte le a Puzsér Róberttel szembeni, a nyilvánosságban kibontakozó konfliktusát.

 

Az Ábrahám–Puzsér-ügy

– Az esetet minden részletében nem ismerem, de a hozzám eljutott információk alapján hadd közelítsem meg a kérdést alkotmányos alapon – kezdte válaszát Juhász Imre. – Úgy vélem – folytatta –, hogy két alapjog ütközéséről van szó: a szabad véleménynyilvánítás az egyik oldalon, az emberi méltósághoz való jog a másikon. A körülményektől függetlenül állítom, hogy a két jog nem összeegyeztethetetlen. Eldurvult közbeszédünkben meg kell találni azt a mértéket, amely az ilyen vitákban érintett személyek számára az alapjogainak gyakorlásához elegendő. Juhász Imre szerint ez a véleményvezérekre, az újságírókra is áll.

Az ilyen konfliktushelyzetekre, vagyis ha valakit sérelem ér, a bíróságok útján a polgári jog és adott esetben a büntető jog is, igaz, nem túl gyorsan, de általában valamilyen elégtételt szolgáltat

– jegyezte meg az elnök. Hozzátette: ebben az ügyben a jogállami megoldás, vagyis a per akár azt a kérdést is kinyithatja, hogy azonos-e a két médiaszereplő hozzáférése a nyilvánossághoz. Másképpen: az egyik gyalázkodónak gondolt kijelentéseire adott válasz ugyanolyan széles körben lesz-e ismert, mint az eredeti, sértőnek vélt szöveg.

 

Ekkor költözik az AB a budai Várba

Az Alkotmánybíróság új székháza József főherceg újjáépített palotájában kap helyet. Erről Juhász Imre elmondta, hogy a tesztüzemet 2026 nyarára tervezik.

A részletekről szólva kifejtette, az épület szerkezetkész, az irodák kialakítása – az AB igényeit is maximálisan figyelembe véve – hamarosan megkezdődik. – Csak dicsérni tudom azt a nyitottságot, rugalmasságot, amellyel a kivitelező, a Várkapitányság ezt a beruházást – velünk is a legapróbb részletekbe menően együttműködve – megvalósítja – fogalmazott Juhász Imre, hozzátéve: az irodaház XXI. századi lesz azzal, hogy bizonyos régi, reprezentatív belső tereket eredeti állapotukban építenek vissza.

Megjegyezte: bár alkotmánybírói mandátuma lejár, a költözés őt is érinti, a mindenkori elnököt ugyanis a leköszönését követő két évben megilleti egy iroda az AB székházában. – De ezzel most még nem foglalkozom, az elkövetkező időszak épp elég sok munkát tartogat – mondta Juhász Imre.

A beszélgetés további részét tartalmazó interjú a Magyar Nemzet hétfői számában jelenik meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.