Ismét meghirdették a botrányos előéletű közösségi költségvetést a fővárosban

A Főpolgármesteri Hivatal ismét meghirdette a korábban számtalan botrányt okozó közösségi költségvetést, miközben a korábbi nyertes kiírás ötleteinek jó része továbbra sem valósult meg. A közösségi költségvetésre a Főpolgármesteri Hivatal ismét egymilliárd forintot szán, annak ellenére, hogy a főváros jelenleg is folyószámlahitelből működik.

2024. 08. 22. 12:59
HZ1_8664
20240131 Budapest A Fővárosi Közgyűlés ülése fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet képen: Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes, Karácsony Gergely főpolgármester Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén is folytatódik a budapestiek városfejlesztő ötletei alapján a közösségi költségvetés tervezése: október 7-ig lehet szavazni arra, miket valósítson meg a Fővárosi Önkormányzat a budapestiek javaslatai közül – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Szavazni minden Budapesten élő vagy dolgozó, tanuló, 14. életévét betöltött ember tud, a szavazásnak nem feltétele a bejelentett budapesti lakcím. A voksokat október 7-ig, az otlet.budapest.hu oldalon, személyesen a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kijelölt tagkönyvtáraiban, nyitvatartási időben a Főpolgármesteri Hivatal általános ügyfélszolgálatán, valamint a szavazás utolsó három hétvégéjén kitelepüléseken lehet leadni.

A szavazáson a tavaly év végén benyújtott ötletekre lehet szavazni. A csaknem hétszáz beérkezett ötletből egy szakmai előszűrést követően született az a 175 ötletből álló lista, amelyből választhatnak a fővárosiak. A közösségi költségvetésben egymilliárd forintos keretből valósítja meg az önkormányzat a lakosok által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket, idén már negyedik alkalommal. Az elmúlt években 17 ötletet valósított meg a főváros.

A főváros által szervezett közösségi költségvetések az elmúlt években korántsem voltak botránymentesnek mondhatók. 

Számtalan alkalommal merültek fel problémák vagy kellemetlen esetek a balliberális városvezetés mintaprojektjeként szolgáló közösségi költségvetéssel kapcsolatban. Kiderült, hogy a lakosság kívánságai helyett Karácsony Gergely személyes ambícióit hivatott megvalósítani a projekt.

A gyerekeket is megpróbálja bevonni a döntésekbe a Karácsony Gergely vezette főváros. A közösségi költségvetés szabályzata szerint legalábbis már 14 éven felüli tinédzserek is adhatnak be ötletet és szavazhatnak, ami összhangban áll a fővárosi önkormányzat azon célkitűzésével, hogy fontosnak tartja a „felnövekedő új generációk közügyekbe való bevonásának előmozdítását”.

Mindezt annak ellenére teszik, hogy a fővárosi lakógyűlés kapcsán a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a kiskorúak részvételével kapcsolatban megállapította, hogy a főváros nem járt el helyesen, amikor a 18 éven aluliak számára is elérhetővé tette a szavazást. 

Mint mondták: a 18 éven aluli (de 14. életévét betöltött) személy a magyar polgári jog szerint korlátozottan cselekvőképes, ezért jelentősebb jognyilatkozatainak érvényességéhez a törvényes képviselő hozzájárulása is szükséges. Ezért Karácsonyéknak úgy kellett volna eljárniuk, hogy a kiskorúak véleményének kikérése során elsősorban a törvény által biztosított közvetlen kapcsolatfelvételi eljárás jogintézményét veszik igénybe. 

 

A kiskorú személyek személyes adatainak kikéréséhez be kellett volna szerezni a törvényes képviselő előzetes hozzájárulását. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hivatala szerint a fővárosi kérdőív nem volt más, mint politikai marketing.

 

Átadták a zebrát

Nem ez volt azonban az egyetlen aggályos cselekmény a közösségi költségvetéssel kapcsolatban. December elején ugyanis Karácsony Gergely személyesen adott át egy csaknem tíz évig tervezett zebrát. Az átadó kapcsán még egy ikonikus fotó is készült, amelyen Budapest főpolgármestere ismét megmutatta, hogy a közlekedési ismeretei rendkívül hiányosak, a fénykép kedvéért még az általa belvárosi autópályának nevezett Rákóczi úton is hajlandó volt átsétálni a pirosban. 

Az üggyel kapcsolatban lapunknak Wintermantel Zsolt korábban elmondta, a zebrát Tarlós István idején tervezte meg a BKK, és a Blaha Lujza tér felújításának a része lett volna.

Azzal egy időben kellett volna megcsinálni, mert a Blaha Lujza téri forgalmi rend átalakításához ez is kapcsolódott. Amikor azonban 2019-ben átvették Karácsonyék a város irányítását, akkor több műszaki tartalommal együtt ennek a zebrának a megvalósítását is lehúzták. A projekt ezek után pedig bekerült a közösségi költségvetésbe

– jelentette ki a Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportja, amely lapunkkal közölte, hogy egyesek szerint a zebrát a BKK lakossági kezdeményezésnek álcázva csempészhette be a közösségi költségvetés tervei közé. Wintermantel Zsolt elmondta, miután a közösségi költségvetésben alig pár tízezren vettek részt, könnyű lehetett akár belecsempészni ezt a javaslatot is az ötletek közé.

Nincs mit átadni

Szintén a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva korábban Wintermantel Zsolt közölte, a közösségi költségvetés részeként megvalósult zebrát azért adta át a főpolgármester, mert az elmúlt években nem történtek komolyabb beruházások, amelyek mostanra befejeződtek volna. 

– Az utolsó zebrát is megpróbálják felavatni, mert nem nagyon van megmutatni mást

– tette hozzá a politikus. 

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a megszavazott ötletek sem biztos, hogy megvalósulnak, ha azok nem illenek bele a városvezetés által elképzelt narratívába. Karácsony Gergely főpolgármester idén annak ellenére indította el a negyedik közösségi költségvetést, hogy a korábbi három nyertes kiírás ötleteinek a harmada sem valósult meg. 

A harmadik közösségi költségvetés nyertes ötletei közül azonban csak a politikailag fontos projekteket valósította meg a főváros, például a védett kerékpársávokat. Számokban mindez úgy fest, hogy az eddigi nyertes ötletek közül kilenc ötlet lezárult, további huszonnégy megvalósítása folyamatban van, ezek kiegészültek az idei húsz nyertes ötlettel. 

A Magyar Nemzet korábban arról is beszámolt, hogy a kerékpárosok lettek az abszolút győztesei a fővárosi költségvetés harmadik fordulójának. Biztossá vált ugyanis, hogy a Nagykörúton is kialakítják a vitatott pollerekkel elzárt kerékpársávokat, emellett azt is vizsgálják, hogy hová kerülhetnek még hasonló, úgynevezett Geri-karókkal elzárt bicikliutak. 

A fővárosiakat erősen megosztó pollerek telepítésének jogosultságát a főváros a közösségi költségvetésre alapozza, ezáltal a politikai felelősséget áttolják az ötlet beküldőjére és szavazóira, miközben a közel kétmillió főt számláló városban egy-egy nyertes ötlet néhány ezer szavazattal is befutó lehet az ötletpályázaton. 

Összességében a közösségi költségvetés projektjeire mindössze néhány tízezren szavaztak három kategóriában, ezáltal egy szűk réteg akarata teljesül. Mindemellett a végeredmény egyértelműen Karácsony Gergely főpolgármester politikai programját tükrözi vissza. Ez pedig nem meglepő, hiszen az ötletek előszűrésen mennek keresztül, majd a győztes ötleteket is a főpolgármester hagyja jóvá. Azaz olyan ötletre nem is lehet szavazni, ami a regnáló hatalomnak nem tetszik.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.