– De hát ön majdhogynem igazat adott Nagy Mártonnak, aki azt mondta, hogy a kormányzati piacszabályozó intézkedéseknek, az üzemanyagárak letörésének, illetve az energiaválság megoldásának köszönhető.
– Azért ez egy csapatmunka volt, de hogyha megnézzük megint a jegybanknak az elsődleges mandátumát, akkor az az árstabilitás elérése és fenntartása. Tehát hogyha van jegybank az európai kontinensen, aki nagyon-nagyon sokat tett annak érdekében, hogy az infláció mérséklődjön, akkor nyugodtan mutogathatunk úgy gondolom magunkra, mint a Magyar Nemzeti Bankban. Nem én hoztam a döntéseket, tehát itt a monetáris tanácsot dicsérem, szeretném ezt feltétlenül hangsúlyozni, de azért az látszott, hogy mi voltunk az elsők az egész európai kontinensen, akik fölhívtuk a figyelmet az inflációs veszélyre, ami 2021-nek az elején történt, és a Magyar Nemzeti Bank volt az először, aki kamatot emelt 2021 júniusában, egy hét múlva követtek bennünket a csehek és egy pár hónap múlva a lengyelek.
Mi úgy látjuk különben, hogy a kormányzatnak a versenyt segítő intézkedései kifejezetten hozzájárultak ahhoz, hogy elsősorban az élelmiszerárak mérséklődjenek. Mire gondolok itt? Itt a kormánynak és a GVH-nak az együttműködésében kialakított árfigyelő rendszer, ez egy nagyon-nagyon hatékony eszköz annak érdekében, hogy a kiskereskedelmi vállalatokat, a kiskereskedelmi szektort egy élesebb versenyre ösztönözze. Tehát mi azt szoktuk mondani, hogy ez a transzparencia, tehát hogy információval látjuk el a háztartásokat, vásárlókat, háziasszonyokat, hogy hol olcsóbb a liszt, vagy éppen a sampon. Ez összességében egy hatékonyabb piaci működést eredményez. Tehát az biztos, hogy több elemű volt a dolog, a monetáris politikának, a versenyt élénkítő intézkedéseknek, és hát a költségkörnyezetnek is fontos szerepe van ebben.
Ugyanakkor az is egy nagyon fontos tényező, hogy utána a következő hónapokban, tehát október-november és december egy emelkedő inflációra számítunk. Tehát ez is pont azt jelzi, hogy azért az alapvető inflációs dinamikák azok még egy kicsit magasabban vannak. Most egy picit alatta vagyunk ezeknek az alapvető trendfolyamatoknak. Lehet, hogy decemberben egy picit fölötte leszünk, de összességében ez a hullámzás az, ami várhatóan ki fog simulni a jövő év közepétől, és akkor lesz újra árstabilitás Magyarországon, és 3 százalékos lesz fenntartható módon az infláció.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!