Szinte az egész nyugati világban igyekeznek kiszorítani a mobiltelefonokat az iskolákból

Európában és az USA-ban egyre-másra születnek olyan állami rendelkezések, amelyek megtiltják, vagy erősen korlátozzák a mobiltelefonok és egyéb okoseszközök iskolai használatát. A tengerentúlon kétpárti konszenzus kezd kialakulni a kérdésben és a kontinensünkön is ideológiai alapállástól függetlenül sürgetik a kormányok a kütyük kiszorítását a tantermekből. Egyebek mellett Franciaországban, az Egyesült Királyságban, valamint Hollandiában is napirenden vannak ilyen kezdeményezések, Olaszországban pedig már két éve kitiltották a mobilokat az iskolákból. Eközben a magyar baloldal a gyermekek érdekeit semmibe véve politikai tőkét igyekszik kovácsolni abból, hogy a kormányt bírálja, amiért szeptember elsejétől kitiltotta a mobilokat az iskolákból.

2024. 09. 03. 11:04
Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állami szint alatti kezdeményezéseknek pedig se szeri, se száma az USA területén a mobilok iskolai visszaszorítására. Az amerikai trendekre rendszerint rácsatlakozó Kanadában szintén fontosnak tekintik ezt az ügyet, a közelmúltban főként Ontario és Alberta tartományokban születtek ilyen kezdeményezések.

A tengerentúlon már az 1980-as években látták a problémát

A legtöbb amerikai közoktatási intézményben egyébként már régebb óta létezik valamilyen előírásrendszer az okoseszközök használatának szabályozására. Az amerikai oktatási tárca (US Department of Education) tájékoztatása szerint az ország iskoláinak háromnegyedében már a 2021–2022-es tanévtől kezdve betiltották a mobilok nem tanulmányi célú használatát. 

Az USA-ban egyébként ennél is jóval korábban felismerték a telekommunikációs eszközök negatív hatását a diákok fejlődésére és tanulmányi eredményeire, s már az 1980-as (!) években is történtek kísérletek a kütyük kitiltására az iskolákból. Ám 1999-ben, a coloradói Columbine gimnáziumban történt, 13 áldozatot követelő lövöldözés sokkja felülírta ezeket az aggályokat és az vált elsődleges szemponttá, hogy vészhelyzet esetén a gyerekek tudjanak telefonálni.

Olaszországban a legszigorúbb a szabályozás

A telefonok iskolai betiltása Európa-szerte is aktuális téma, ugyanis a kontinensünkön szintén egyre többen ébrednek tudatára e veszélyeknek és veszik fel ellene a kesztyűt. A legszigorúbb szabályozás Olaszországban van érvényben, ahol már 2007-ben kitiltották a telefonokat az iskolákból, s bár 2017-ben feloldották az intézkedést, az 2022 óta ismét hatályos, méghozzá minden korcsoportra vonatkozólag. 

Franciaországban alig több, mint egy hete jelentették be: 200 iskolában arra kötelezik a 15 év alatti nebulókat, hogy adják le a készülékeit a recepción. Amennyiben az intézkedés beváltja a hozzáfűzött várakozásokat, jövő januártól az egész államra kiterjesztik. 2018 óta egyébként már érvényben volt egy olyan szabályozás, amely amellett, hogy megtiltotta mobilkok órai használatát, megengedte a gyermekeknek, hogy maguknál tartsák azokat.

Noha Németországban egyelőre nincs központi direktíva, a legtöbb iskola mégis betiltotta a mobil- és digitális eszközöknek az oktatási célokon túlnyúló használatát. A holland állam viszont egy év elején kelt irányelvben kifejezetten javasolja a középiskoláknak, hogy tiltsák a mobilok használatát a tanórákon.

Az Egyesült Királyság döntéshozói ugyancsak meghallották az idők szavát: a westminsteri kormány nem kötelező érvényű irányelvekkel ösztökéli az angliai iskolákat, hogy az oktatási idő egészére tiltsák be a mobiltelefonok használatát. Miközben Portugáliában kompromisszumos megoldással kísérleteznek – havonta néhány napra feloldják a tilalmat –, addig Spanyolországban egyes autonóm régiókban teljesen igyekeznek kiszorítani a mobileszközöket a tanórákról.

Lengyelországban is érzékelik a tanórai mobilozás veszélyeit

A lengyel politikai elitben szintén akad szószólója a közoktatás mobiltelefon-mentessé tételének. Mateusz Morawiecki (PiS) korábbi lengyel kormányfő egy szeptember elsején kelt, angol nyelvű Facebook-bejegyzésben hívta fel a figyelmet a problémára. Szavai szerint a mobileszközök nemcsak a tanulásra és a játékra alkalmasak, hanem az internetes zaklatás különböző formáira, zsarolásra – például titokban készített kép- és hangfelvételekkel –, valamint vulgáris tartalmak letöltésére és terjesztésére.

A magyar kormány augusztus elején döntött arról, hogy kitiltja a mobileszközöket az iskolákból. A rendelet elsősorban az internetkapcsolat létesítésére képes okostelefonokra, tabletekre és okosórákra vonatkozik: a gyerekeknek a tanítási nap kezdetén le kell adniuk ezeket az eszközöket az adott intézmény házirendje szerint, s a tanítási nap végén kapják vissza azokat. Az intézkedéstől azt várja a kormány, hogy ösztönzőleg hat a diákok tanulási eredményére és egymás közötti, társas kapcsolataik kialakítására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.