Az elmúlt években tovább szaporodnak a drogkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények. A feltárt kereskedelmi hálózatok kiindulópontja pedig sok esetben az ország határain kívül található – számolt be a Téglásy Kristóf stratégiai igazgató nevével fémjelzett Drogkutató Intézet (DKI). Mint írták, négy férfit tartóztatott le október 10-én a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda drogkereskedelemért, amelyet már négy éve űztek Magyarországon.
A kereskedőket a titkosított platformokat használó bűnszervezetek elleni nyomozás közben kapták el, akik a Balkánról és Hollandiából csempésztek be marihuánát, kokaint és ecstasy tablettákat Magyarországra.
Közülük két férfi, akik egy korábban már letartóztatott bűnbanda hazai beszerzési forrásai lehettek, 2020 őszétől hoztak be Magyarországra kokaint és ecstasy tablettákat Hollandiából és marihuánát a Balkánról.
Közel négy évtizedes múlt
A balkáni drogútvonal földrajzi adottságai miatt már 1986 óta aktív szereplője a kábítószer-kereskedelemnek. Naponta körülbelül száz kilogramm kábítószert küldenek Európa irányába főként szárazföldi közúti szállítás révén, kisebb részben pedig vasúti és légi szállítmányozást használva, melyek sok esetben hazánkat is keresztezik.
A nyomozás közben arra is fény derült, hogy a balkáni drogcsempészek két budapesti férfinak adták az árut, akik
2019 óta üzleteltek a bűnszervezet magyar tagjával, ez idő alatt mintegy 400 kilogramm drog ment át a kezükön.
A két budapesti férfinál tartott kutatás során a nyomozók marihuánát, telekommunikációs eszközöket, luxusautókat és nagy mennyiségű készpénzt foglaltak le.
A rendőrség október elsején egy másik drogtermesztőn is rajtaütött budapesti telephelyén, ahol egy teljesen automatizált ültetvényt épített ki és üzemeltetett. A raktárhelyiségben 400 tő cannabist neveltek, melynek feketepiaci értéke huszonöt- és negyvenmillió forint közöttire becsülhető. A gyanúsított tettestársát is elfogták a rendőrök, aki az ültetvény gondozásában és a gépek üzemeltetésében játszott szerepet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztálya kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt kihallgatta mindkét férfit és kezdeményezte letartóztatásukat.