– Mi, magyarok őszintén és egyenesen beszélünk a dolgokról, így a hangunk az EU-ban kicsit kilóg. Ami az igazságnak csak egy része, mivel Emmanuel Macron francia elnök nemrég tartott egy beszédet, amiben azt mondta, hogy az unió ki fog halni, ha nem javítunk a versenyképességen – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban.
Európa nálunk találkozik
A miniszterelnök elmondta, hogy Macron kulcsszerepet játszik egy versenyképes Európa kialakításában. Jelezte, hogy a francia elnökkel az EU versenyképessége és hazánk uniós elnöksége mellett az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójáról egyeztettek, aminek Magyarország lesz a házigazdája. – Budapesten találkozik a nyugati világ – hangsúlyozta, hozzátéve, a csúcs előtt választ elnököt az Egyesült Államok, ami befolyásolhatja a tárgyalásokat.
Most a Nyugat van bajban
Hogyan gondolkodtak hosszú időn keresztül a magyarok? – tette fel a kérdést a miniszterelnök. – A szocializmus csődbe vitt minket, meg kell nézni, kik azok, akik sikeresek – így folytatta, majd hozzátette az előző kérdés válaszaként: vegyük át a piacgazdaság intézményeit, amitől ők sikeresek. – Ezt a kétezres évek környékén el is végeztük. Kellenek nemzeti sajátosságok, de az irány megvan – tekintett vissza a múltra Orbán Viktor. Kiemelte: most azonban a nyugati államok vannak bajban. – Hiába sikeres a kínai gazdaság, de ha valaki azt gondolja, hogy a magyar helyzetet lehet a kínaiak módjára átszervezni, az nem igaz. A keleti modell nálunk kulturálisan nem alkalmazható. Össze kell állítani azt a modellt, ami nekünk alkalmazható. Magyarországnak a saját útját kell járni – szögezte le a kormányfő.
Kimaradni a háborúból
A miniszterelnök elmondta, hogy az orosz–ukrán konfliktus hatására sajnálatos módon a hidegháborús gondolkodás megjelent a gazdaságban is. – A hidegháborút visszahozni rossz ötlet, de sokan vannak, akik így válaszolnak az orosz–ukrán háborúra, és már a gazdaságban is háborút hirdetnek – tette hozzá.