„Bélával azóta sem találkoztam, szinte biztos, hogy elesett” – Így változtatta meg a forradalmár egyetemisták életét 1956

– Miután ismét lövéseket hallottam, hátrálni kezdtem. Sejtettem, hogy az ablakokból kikandikáló fegyverek immár embereket fognak célba venni – idézte fel az 1956-os forradalom kezdetén szerzett élményeit Szathmáry Géza. A kilencvenegy éves forradalmár szerint a forradalom emlékére megrendezett ünnepségeknek van létjogosultsága, de nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a pragmatikus nemzeterősítő programokra.

2024. 10. 23. 5:50

1956, forradalom, szabadságharc, rádió ostrom — Szathmáry Géza Fotó: Kurucz Árpád

Előkerül a lyukas zászló

– A II. világháborús bombázások miatt ott már nem volt épület. Csak egy tűzfallal álltunk szemben, amin egy hatalmas vörös csillag volt, felette pedig egy szovjet–magyar barátságot hirdető propagandafelirat – mondta, majd hozzátette: a falon olvasható szövegre reagálva egy mellette álló csoporttársa elkiabálta magát: „Minden ország katonája menjen saját hazájába!” A mondatot hamarosan az egész tömeg skandálni kezdte. Előkerült egy lyukas zászló is, amit egy csoporttársa szerzett, és vágta ki belőle a címert a Kálvin téri ház egyik, általa ismert házmesterével. Mint mondta,

ezután a hangulat a tetőfokára hágott, mire a Bem József térre értek, szinte már megszólalni sem tudott, rekedtre ordította a hangját. Valószínűnek tartja, hogy ez a lyukas zászló a legelső ilyen lobogók valamelyike lehetett.

Miután átvonultak a Kossuth térre, meghallgatták Nagy Imre beszédét. – Amikor elvtársaknak szólította a tüntetőket, sűrű füttyögés közepette egy emberként ordítottuk: „nem vagyunk mi elvtársak!” – idézte fel élményeit Szathmáry. Szerinte Nagy Imre egy se hús, se hal beszédet mondott. Közben viszont megtudták: a Magyar Rádió épülete előtt is tüntetés van. Így a kormányfő beszéde után a társaság hamar a Bródy Sándor utca felé vette az irányt, ahol a múzeum kerítése mentén, a körúton, állig felfegyverzett rendőrök figyelték a tömeget.

– Mi hol a Himnuszt, hol a Szózatot énekeltük hosszabb-rövidebb szünetek közbeiktatásával, mert sűrű füstgázhullámok borítottak el bennünket. Nem sokkal később már puskaropogás is hallatszott. „Nem kell félni, a mieink védik a rádiót az ostromtól!” – kiabálta valaki. A forradalmár visszaemlékezése szerint a rádióépület mellett jobbra volt egy díszkert egy hatalmas fekete fémkapuval, amit időnként elborított a füstgáz. Amikor az felszállt, azt vette észre, az épület felső ablakai villognak, és a fémkapun, – amit a tüntetők buzgón vertek – egyre több lőrés nyílt ki.

– Miután ismét lövéseket hallottam, hátrálni kezdtem. Sejtettem, hogy az ablakokból kikandikáló fegyverek lövedékei immár embereket fognak célba venni. Hamarosan megláttam egy hordágynak használt fehér szobaajtót, amin fekszik valaki egy kabáttal letakarva. A lelógó ujjáról csöpögött a vér. Az egyik segítségnyújtó elmondta, a sebesültet a hasán érte egy lövés.

A menetet elkísértem a Gólyavárig, aztán hazaindultam. Szégyelltem ezt, de sokat betegeskedtem akkoriban, az előző évek első felét rendszerint tüdőszanatóriumban töltöttem, ami miatt ráadaásul a kötelező nyári egyetemi katonai gyakorlatozás alól végig fölmentettek. A elsősegélynyújtásban pedig aligha tudtam volna segédkezni – emlékezett vissza.

Amerikai ügynökök

Szathmáry felidézte, volt egy Béla nevű barátja, akivel mindketten szerették a jazzt,és egy egyetemi diákszállóban egy nyáron át éjféli telefonhívásokkal mulatták el az időt. A november 4-e utáni rövid fegyverszünetben hosszú szünet után véletlenül találkozott vele az utcán. Barátja elmondta, végzős gyógyszerész hallgatóként milyen kreatívan is tudta felhasználni tudását a betörő oroszok ellen:

nitroglicerinnel tette harcképtelenné a tankokat.

– A Budafoki út sarkán van az az épület, amelyikben a kémiai labor volt, az ablakai az utcára néztek. Sok páncélos érkezett a Gellért téri gyülekezőhelyükre. Néhány egyetemista társával úgy döntöttek, felmennek az épület első emeletére, és nitroglicerinnel tankelhárításba kezdenek. Ehhez a nyersanyagok és az edények a kémiai laborban az oktatás végett rendelkezésre álltak. Egyikük a rádióból röntgenlemezre felvett amerikai jazzdarabokat, a másikuk pedig lemezjátszót hozott, és a kissé sercegő felvételeket elindították.

„Három ablakból figyelték a közeledő tankokat. Amikor a bal ablakban lapuló felemelte a kezét, a középső, és a jobb ablakba kitett nitroglicerinnel megtöltött nagy lombikokat pontosan a páncéltornyok mellé ejtették, ami lerobbantotta azokat a harckocsik testéről”

– magyarázta. A laborajtón át menekülve látták, hogy a lépcsőn nyomul felfelé egy orosz szakasz. Elkezdtek ordítozni: „Amerikanci!”, majd szétlőtték a lemezjátszót. – Azt hitték, amerikai kémek és ügynökök támadták meg őket – magyarázta, majd megjegyezte: „sajnos, azóta sem találkoztam Bélával, majdnem egészen biztos, hogy a november 4-e utáni harcokban elesett”.

Majdnem oda a diploma

A forradalom utáni passzív ellenállás részeként plakátok lepték el a várost, az egyik pedig ez a felirat állt „Független, semleges Magyarországot!” – idézte fel. Visszaemlékezése szerint ez egy nagyon sok helyen látható plakát volt. Nagybátyja, aki tudta, hogy Szathmáry rendszeresen olvassa a Pravdát, megkérte, hogy amolyan szovjet oroszsággal egészítse ki ezt egy magyarázó szöveggel, hogy szórólapként terjeszteni tudják az oroszok között.

„Engem ennek a feladatnak a teljesítése annyira megfogott, hogy beleástam magam a semlegesség problematikájába. Végül a jogi egyetemen a doktorátus megszerzéséhez szükséges diplomamunkám témájául a semlegességet mint nemzetközi jogi intézményt választottam”

– magyarázta.

Ez viszont bizonyára felháborította volna a nemzetközi jogi tanszéknek a vezetőjét, Hajdú Gyulát, aki hírhedt őskommunista volt. A disszertációkat természetesen nem ő olvasta el, csak a tartalmi kivonatukat, és a tanszéki vezető asszisztens minősítési javaslatát. Az asszisztens behívatta Szathmáryt.

– Elém tette a diplomamunkámat, és megkérdezte: „hát mondd, ez micsoda?”. Elmondtam neki, hogy érdekelt a téma, és tisztában vagyok a politikai üzenetével. Erre csak annyit mondott, hogy „jó”, majd széttépte a munkát, és előttem bedobta a szemetesbe. Azt mondta:

„Ezzel mentettelek meg, mert ha Hajdú elvtársnak ez a kezébe kerül, akkor te soha életben jogi diplomához nem jutsz, de mivel szépen kidolgoztad a disszertációdat, valamit kitalálok Hajdú elvtársnak.”

Sokan kihasználták a forradalom örökségét

Kitért a forradalom örökségére, nemzeti emlékezetére is, amit szerinte sokan kihasználtak. Mint mondta, ezt szerinte sokan kihasználták, egyes emberek és csoportok szerették hangoztatni, hogy hol harcoltak, milyen elszántan küzdöttek a szovjetek ellen.

– A Magyar Nemzetben is olvastam, hogy hozzám hasonló, öreg ’56-osok élesen tiltakoztak a lyukas nemzeti zászló pártcélokra történő felhasználása ellen. A forradalom és szabadságharc, a harcoló hősök örökös emlegetése sokszor sajnos csak üres gesztussá válik – mondta, majd hozzátette:

bár forradalom emlékére megrendezett ünnepségeknek van létjogosultságuk, a „hazafiaskodó gesztusok” helyett nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a pragmatikus nemzeterősítő programokra.

– Talán nem mindig hatékony ezen a területen a kormány, de amit tesz, azt ügyesen csinálja: valóban, közvetett módon az egész magyarsággal fenn kell tartani a kapcsolatot, ami segíti a nemzeti öntudat és a magyarság megmaradását az egész Kárpát-medencében – vélekedett Szathmáry Géza.