Pikó András diktatúrát épít ki Józsefvárosban

Pikó András józsefvárosi polgármester meglepő indokkal csökkentette a Fidesz bizottsági helyeinek számát: szerinte a jobboldali képviselők az előző ciklusban nem voltak elég konstruktívak a balliberális program megvalósításában, sőt a kampányban is ellene beszéltek, ezért nem jár minden képviselőnek bizottsági hely. Ezzel szemben Pikó sorra ülteti be pozíciókba a baráti pártkatonákat. A magát szolidárisnak mondó baloldali polgármester a saját szavazóit is átverte, az új ciklus kezdetén durva adóemelésekbe kezdett.

2024. 11. 21. 4:55
_CZ_2776
20221210 Budapest A felújított fővárosi Blaha Lujza tér az átadás napján Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Pikó András, a VIII. kerület polgármestere Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A létrejövő három bizottságban és az egyéb önkormányzati szervek felügyelőbizottságában, igazgatóságában, kuratóriumában minimális képviseletet kapott a Fidesz-frakció, felügyelőbizottsági elnöki pozícióról már nem is álmodhatunk – sorolta lapunknak Kecskeméti László fideszes önkormányzati képviselő. – Pikó indoklása szerint az előző ciklusban és a kampány során annyira nem a konstruktív ellenzék mintáját adtuk, hogy ezért büntetés jár, azaz nem kaptunk elég bizottsági helyet. 

Azt a feltételt szabta, hogy ha az új ciklusban konstruktív ellenzék leszünk, akkor majd újratárgyalhatjuk a bizottsági helyek elosztását

 – mondta a képviselő. Elképesztőnek nevezte, hogy van olyan fideszes képviselő, aki a bizottsági munkában nem tud részt venni, illetve az önkormányzat cégeinél és szerveinél az ellenőrzésben sincs jelen a Fidesz. 

– Ezek a diktatúraépítés első látható lépcsői – mondta Kecskeméti László. Hozzátette, Pikó az új szmsz-ben az eddigi hozzászólási jogokat is korlátozta. – Jól látszik, hogy Pikó magához vonta és átpolitizálta az összes önkormányzati intézményt, amelyeknek élére pártkatonákat vagy haverokat nevezett ki. 

Ilyen például a szakrendelő ügye: orvosi végzettséggel nem rendelkező személyt, volt újságíró kollégáját jelölte ki az egészségügyi intézmény élére. A Közbiztonságáért Közalapítványt most már a helyi DK elnöke vezeti, Szarvas Koppány Bendegúz pedig, akit erőszakos cselekedetért jogerősen elítélt a bíróság, felügyelőbizottsági elnök lett 

– mondta Kecskeméti.
– Azt gondolom, én konstruktív ellenzékként dolgozom a testületben. Rengeteg ügyben keresnek meg lakosok, és mindegyikben igyekszem eljárni. Mivel látja rajtam a munkát, ezért egy mondvacsinált indokkal megpróbál ellehetetleníteni. Pikó azt mondja: mivel nem költöztem ki azonnal az önkormányzati bérleményemből, méltatlan vagyok arra, hogy képviselő legyek, és a testülettel szavaztatja meg a mandátumom elvételét. Mi ez, ha nem diktatúra? – tette fel a kérdést Kecskeméti László, akinek ügyéről a csütörtöki testületi ülésen döntenek majd. Ahogy megírtuk: a képviselő jogorvoslatért fordulhat a bírósághoz, és amennyiben elveszti a mandátumát, mindenképpen újra elindul a választáson.
 

A baloldali kifizetőhellyé vált önkormányzatban újabb sarcokat vetnek ki a lakosságra.

 Pikó András a törvény szerinti maximumra emeli az építményadót, a telekadót és a magánszemélyek kommunális adóját. A kerület rekordösszegből, 49 milliárd forintból gazdálkodik, a polgármester mégis egyre több pénzt szed be a lakosságtól. Az adóemelés mértéke a legtöbb esetben meghaladja a 35 százalékot, ami messze az infláció felett van. A baloldali városvezetés azzal indokolja az adóemelést, hogy az önkormányzat kiadásai is folyamatosan emelkednek.

A józsefvárosi Fidesz a közösségi oldalán utasítja el az újabb Pikó-sarcot. 

Mint írták: Pikó András egyre többet és többet venne ki a józsefvárosiak zsebéből, annak ellenére, hogy soha annyi pénz nem állt az önkormányzat rendelkezésére, mint jelenleg. 

A Fidesz felidézte, hogy Pikó az előző ciklusát is megszorításokkal kezdte, akkor is emelt a helyi adókon, ahogyan most is, bár a kampányban erről a tervről hallgattak. „Látjuk, hogy egyre több a baloldali, közpénzből kitartott haver az önkormányzat körül, de ezeket a politikai költségeket ne a józsefvárosiakkal fizettesse meg a polgármester” – írta a kormánypárt helyi szervezete.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.