A drámákból szép történetek is születnek

– Volt olyan anyuka, aki a férje temetése idején döbbent rá arra, hogy babát vár. De nagyon sok várandós kismama is volt, akit nem tudtak megmenteni, csak a gyermeket császármetszéssel, így őket az édesapa neveli születésük óta – számolt be a lapunknak adott interjúban Herczegh Anita, a Covid-árvák megsegítésére létrehozott Regőczi István Alapítvány kuratóriumi elnöke a szervezetük tevékenysége során tapasztalt rendkívüli történetekről. Áder János volt köztársasági elnök felesége elmondta, missziójuk ötszáz család támogatásával indult el, jelenleg ezerkétszázra tehető az alapítvány által támogatott Covid-árvák száma.

Fotó: Zoltán Havran

– A Regőczi-alapítvány 2021 májusában jött létre azzal a céllal, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást nyújtson azoknak a gyermekeknek és fiataloknak, akik a koronavírus-járvány következtében vesztették el egyik vagy mindkét szülőjüket. Hány támogatottja van most az alapítványnak?
 

– Az első évben közel ötszáz családot, több mint nyolcszáz gyermeket támogattunk, később ez a szám emelkedett, volt idő, amikor az ­1600-at is meghaladta. Jelenleg 1200-ra tehető a Regőczi-alapítvány által támogatott Covid-árvák száma. A csökkenés oka, hogy az elmúlt években sokan befejezték tanulmányaikat, és már dolgoznak. Az alapítvány 18 éves korukig mindenképpen támogatja az árvákat, de ha az érintett nappali tagozatos tanulmányokat folytat, legyen az egyetem vagy bármilyen szakmai képzés, a tanulmányok befejezéséig számíthatnak ránk.

– Hány éves a legfiatalabb gyermek?
 

– Két évvel ezelőtt, 2022-ben még három olyan újszülött jött világra, akik már a születésük idején félárvák voltak, hiszen az édesapjuk nem élt. Volt olyan anyuka, aki a férje temetése idején döbbent rá arra, hogy babát vár. De nagyon sok olyan várandós kismama is volt, akit nem tudtak megmenteni, csak a gyermekét császármetszéssel. Ezeket a gyermekeket az édesapa neveli a születésük óta. Ötvenre tehető azok száma, akik legfeljebb egyévesek voltak, amikor félárvák lettek. Ahány család, annyiféle élethelyzet, mindenkinek más a története. A legmegrázóbb történet talán azoké a gyermekeké, akik már árvák voltak a Covid előtt, ezért a nagyszülők nevelték őket, de a nagymamájuk és nagypapájuk is meghalt a járványban. Van négy olyan általunk támogatott gyermek is, akinek az édesanyja betegségben hunyt el, két év múlva az apjuk is meghalt, majd a Covid elvitte a gyámul kirendelt nagyszülőket is. Ez a négy gyermek tehát háromszor lett árva. A sorozatos tragédiák ellenére ma már ketten közülük nagykorúak. Egyikük egyetemista, aki rendszeresen részt vesz a rendezvényeinken, és úgy tűnik, egészséges lélekkel tudta átvészelni az eddigi csapásokat, veszteségeket, ami számomra szinte felfoghatatlan.

– Milyen támogatást tud adni az alapítvány ezeknek a nehéz sorsú gyermekeknek, legyen szó lelki, anyagi vagy szellemi segítségről?
 

– Nagy lendülettel vágtunk bele ebbe a misszióba 2021-ben. Azt vállaltuk, hogy a gyermekeket nagykorúságukig vagy a tanulmányaik befejezéséig személyre szabottan támogatjuk. Az elhunyt édesanyát, édesapát nyilván nem tudjuk pótolni, de mindent igyekszünk megadni, amit egy szülő adhatna. Az első évben egyszeri, nagyobb összegű gyorssegéllyel segítettük a családokat. Sokaknak ugyanis a temetés költségeit is nehéz volt kifizetni, volt, ahol zárolták a közös számlát a hagyatéki eljárás lezárultáig, máshol az édesanya gyesen volt, és nem volt fizetése.
A következő évben kialakítottunk egy havi támogatási rendszert, a rászorultságtól, a gyermekek számától függően. Igyekszünk a családok helyzetét korrekt módon felmérni, hogy minél igazságosabban osszuk szét a hozzánk beérkező adományokat. Az adatok alapján különböző kategóriába soroljuk a családokat, de minden hozzánk forduló Covid-árvát valamilyen mértékben támogatunk. A legnehezebb helyzetben lévők rendszeres havi támogatást kapnak, de van, aki csak évente négyszer: karácsony előtt, a fűtési szezon végén, a nyári táboroztatási időszakban, valamint az iskolakezdés előtt. Lehetőség van rendkívüli segély kérésére is, például ha elromlik a kazán, ha szemüvegre, fogszabályozóra van szükség, vagy akár a sportoló gyermek külföldi versenyének utazási költségeire. Ilyen esetben kérelmet írnak nekünk, amiről a kuratórium döntést hoz. Úgy érzem, hogy kellő rugalmassággal kezeljük ezeket az igényeket, de igazságos támogatási rendszer kialakítására törekszünk, hiszen felelősséggel tartozunk az adományozóinknak.

Fotó: Havran Zoltán

– Van fedezet az alapítvány működésére?
 

– Az az összeg, amivel annak idején elindítottuk a Covid-árvák segítését, természetesen már elfogyott. Mivel húsz évig még biztosan lesz feladata az alapítványnak, fontos hosszú távú támogatókat is találni. A rendszeres anyagi segítségen túl olyan nehézségeket is igyekszünk megoldani, mint a gyász feldolgozása. Sok gyermeknél és özvegynél tapasztaltuk azt, hogy szükség lenne pszichológusra, mentálhigié­nés szakemberre. Egy pszichológus egyórás foglalkozásért elkér ma 30-40 ezer forintot, és sok alkalom kell a gyász feldolgozására. Mi is szervezünk gyászfeldolgozó csoportterápiákat, hiszen ha az özvegy nem tudta még feldolgozni a veszteséget, az a gyermekre is kihat. Ezeken a programokon már az is segítség volt számukra, hogy kicsit kizökkenhettek a hétköznapjaikból, olyan emberekkel voltak együtt, akik hasonló helyzetben vannak, sorstársakkal beszélgettek. Azóta rajtunk kívül is tartják a kapcsolatot egymással, segítik egymást. Erre mi nem sajnáljuk a pénzt, mert enélkül nincs továbblépés, nem tudnak a jövőre koncentrálni. Ennek hiányában előfordulhatna, hogy a gyermekek a saját veszteségüket nem tudják feldolgozni, mert egy összeroppant édesanyát kell támogatniuk, vigasztalniuk.
Számos olyan támogatónk van, aki nyaralási, táborozási lehetőséget kínál az ország különböző pontjain, valamint a Felvidéken, Erdélyben. Egy buszos cég a családok szállításában segít kedvezményesen. Kapunk állami, önkormányzati segítséget, vannak kisvállalkozók, egyesületek, akikre számíthatunk. De van ügyvéd támogatónk is, aki jogi segítséget nyújt. Sokszor kapunk tárgyi adományokat: játékokat, mézet, kézzel kötött sálakat, ezeket a rendezvényeinken szétosztjuk. Jóleső érzés, hogy annak idején az egész ország megmozdult az árva gyermekekért.
A Magyar Állami Operaházba harmadik alkalommal mehettünk el A diótörő főpróbájára, de a Fővárosi Nagycirkusz is ad nekünk térítésmentesen jegyeket. A Rearticon Iparművészeti Egyesület a karácsony előtti hétvégére felajánlott egy workshopot a Regőczi-árváknak, ahol közösen készíthettek ajándékokat, együtt lehettek, kikapcsolódhattak. Voltak karácsonyi koncertfelajánlások is, így örömteli, hogy ebben az időszakban is többen gondoltak ránk.

– Van személyes kapcsolata a családokkal?
 

– Természetesen nem tudok 800 családot végiglátogatni, de ha vidéken járok, igyekszem támogatottjainkhoz elmenni, több tucat gyermeket már felkerestem. Hiába kérjük be az adatokat, a személyes együttlét sokkal tisztább képet ad. Találkoztam olyan édesanyával is, aki Covid-özvegyként most daganatos betegséggel küzd. Megismertem azt a hatéves kislányt, aki egy napon vesztette el mindkét szülőjét a járványban, és most a nagyszülei nevelik, illetve azt a hétéves kisfiút is, aki az édesanyját vesztette el, az apja pedig sosem volt jelen az életében. A két tragédia nagyjából egyformának tűnik. Mindkét családot meglátogattam. A kislányt életerős nagyszülők nevelik, jó anyagi háttérrel. A kisfiúnál idősebbek a nagyszülők, a nagypapa két infarktuson van túl, és nagyon szerény körülmények között élnek. A személyes találkozásból derült ki, hogy ebben az esetben sokkal nagyobb az anyagi szükség, mint amire az adatok alapján gondoltam volna.

– Van olyan gyermek, aki rokonok híján nevelőszülőkhöz vagy intézetbe került?
 

– Tudomásom szerint majdnem minden gyermeket sikerült rokonoknál elhelyezni. Két olyan árváról tudok, akit az osztálytársuk családja fogadott be. A szülők számára nem is volt kérdés, hogy vállalják a gyermekek gyámságát. Az alapítvány természetesen ilyen esetekben is folyósít támogatást.

– Az alapítvány mellett mis­sziós munkát végez a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál és a Katolikus Karitásznál is. Hogy tud ennyi feladatot ellátni?
 

– Amikor a férjem köztársasági elnöki ciklusa lejárt, végig kellett gondolnom, hogy visszamegyek-e a bírói pályára, vagy folytatom azt a karitatív munkát, amit előtte tíz éven át intenzíven végeztem. Bíróként pótolható vagyok, a Regőczi-alapítvány viszont személyes vállalás, és nem átadható. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász is jószolgálati nagykövetnek kért fel, ezeket a feladatokat is úgy vállaltam, hogy aktívan részt veszek a mindennapi munkában. A gyűjtésekben, orvosmisszióban, hajléktalanellátásban, fogyatékkal élők életkörülményeinek javításában való közreműködés örömteli tevékenység számomra. Egyetemista korom óta véradó vagyok, ennek fontosságára is rendszeresen igyekszem felhívni a figyelmet. Két éve hospice-önkéntes is vagyok. Korábban végiglátogattam az összes hos­pice-házat az országban, ami elég nagy hatással volt rám. A halállal nem szeretünk szembenézni, inkább elfordítjuk a fejünket. Azonban szerintem erről igenis beszélni kell, sőt tenni is valamit, ahelyett hogy saját kényelmünkre gondolunk. Az önkéntes munka során rájöttem, hogy erősebb vagyok, mint gondoltam. Az ember először nem is tudja, hogy bírja-e majd. Ha egy-egy alkalommal jobb kedvre derítünk valakit pusztán azzal, hogy megitatjuk, megigazítjuk a párnáját vagy elbeszélgetünk vele, már talán szereztünk néhány kellemesebb percet számára, ami ott, ahol gyógyulás már nem remélhető, a legtöbb, amit adni lehet.

– Számtalan fájdalmas élethelyzettel találkozott az elmúlt években, legyen szó a Covid-árvákról, ukrán menekültekről vagy gyógyíthatatlan betegekről. Hogy lehet mindezt feldolgozni, ezzel erősebbé válni és másnap ugyanazzal az erővel folytatni?
 

– A rengeteg dráma, amivel találkozom, legalább annyi sikert, szép történetet is ad számomra. Amikor azt látom, hogy egy húszéves fiatalember – aki már annyi tragédiát átélt, amit három ember együttvéve sem – azon gondolkodik, hogy majd hogyan segít másokon, az lelket melengető. Számtalan ember van, aki évek, évtizedek óta csendben önkénteskedik, hálát, köszönetet nem várva, akiről nem is tudunk. A karitatív munka átértékeli az emberben a dolgokat, mi az igazán fontos, és mi nem. Összességében sokkal több pozitív élményben volt részem, és szerencsére sokkal több jó emberrel találkoztam.

– Mi a legszebb története?
 

– Van egy Covid-özvegy édesanya három gyerekkel, és egy Covid-özvegy édesapa szintén három gyerekkel. Utóbbi ráadásul a várandós feleségét veszítette el, a babát szerencsére sikerült megmenteni. Mindketten a harmincas éveik­ben voltak, amikor özveggyé váltak. Az élet úgy hozta, hogy megismerkedtek, elkezdtek levelezni, beszélgetni, találkozni. Aztán egymásba szerettek. A hat gyermek találkozása után az édesanya azt mesélte, a gyermekek sajnálták, hogy így hatan nem testvérek. Aztán mára a szerelemből házasság lett, azóta már közös gyermekük is van, így hét gyermek él egy családban. Mi pedig továbbra is segítséget nyújtunk a hat árván maradt gyermeknek, mert alapelvünk, hogy ha új kapcsolat, házasság születik is, a Covid-árvákat nem hagyjuk támogatás nélkül.