Orbán Viktor: Nyomós okunk van a hálára, ennyi nehézség között is fejlődni tudtak a magyarok

Soltvadkerten tartott útátadó beszédet a miniszterelnök.

2024. 12. 16. 10:35
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó, elkészül az M53-as elkerülő út – mondta Orbán Viktor a soltvadkerti kerülőút átadóján. A miniszterelnök felidézte: tavasszal még nagy nyomás alá helyezték Magyarországot a békepárti álláspontja miatt, azonban 

minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyertük.

Az európai uniós választásokat megnyertük, megalapítottuk a Patrióták képviselőcsoportot, Trump nyert Amerikában – sorolta, majd hozzátette: 

Advent idejét éljük, nyomós okunk van a hálára.

Emlékeztetett: szombaton adták át az M85-ös utolsó szakaszát, most meg az M83-as utolsó szakaszát. 

A miniszterelnök elmondta, erős vidék nélkül nincsen erős Magyarország. Közölte, hogy a vármegyékben többen dolgoznak, mint valaha, továbbá nőtt az átlagbér is. 

Egy új gazdasági övezetet hozunk létre a déli régiókban. Komoly beruházások zajlanak Szegeden, Kecskeméten, elkészül az elkerülő út Baján is

 – tette hozzá Orbán Viktor, jelezve: felkészül Pécs. Az egész magyar vidéket strapabíróvá kell tenni, amihez a jövő évi költségvetésben 330 milliárd forintnyi forrást terveztek be. Magyarország az eddigi legnagyobb mezőgazdasági programját most hajtja végre, továbbá folytatják a Magyar falu programot is.

Leszögezte: 2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak, majd azt üzente, hogy ne higgyenek a kishitűeknek. 

Magyarország életképes és erős ország. Megerősödve kerülünk ki a háború árnyékából. A következő évben hatalmas gyárak kezdik meg a termelést, sok ezer új munkahely jön létre, a bérek emelkedni fognak, a családok támogatása pedig nő. Magyarország mindig arra képes, amire mi képesnek tartjuk magunkat

 – tette hozzá.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.