Sok a fiatal
Nagy Enikő szerint 1400-1500 olyan fiatal van, akik rendszeresen eltűnnek. Ők jellemzően valamelyik gyermekvédelmi intézményből vagy nevelőszülőktől szöknek meg, és néhány napon belül megkerülnek. A rendőrségnek viszont nincs mérlegelési joga. Még ha ismerik is a gyerekeket, akkor is el kell rendelniük a körözésüket.
A magyar rendőrség jelenleg (vagyis cikkünk megírása pillanatában) 2311 embert köröz eltűnés miatt, sok gyereket is. Fontos tudni, hogy a hatályos jogszabály szerint a bejelentés pillanatában megindul a nyomozás a rendőrségen.
Azonnal kezdik a keresést
Téves tehát az a vélekedés, amely szerint 24 vagy 48 órát kell várni arra, hogy elkezdődjön a kutatás. A törvény egészen pontosan így fogalmaz: „Az eltűnt személy körözését a személy eltűnésére vonatkozó bejelentést vagy hatósági észlelést követően azonnal el kell rendelni.”
A rendőröknek sok mindent kell ellenőrizniük, amikor keresni kezdik az eltűnt személyeket.
Ilyenkor lekérhetik például a keresett mobiltelefon-forgalmát és azt a helyet is, ahol utoljára használták a készüléket.
Megtehetik ugyanezt a bankkártyákkal is, de a legfontosabb természetesen a rokonok és az ismerősök meghallgatása. Hivatalosan azt tekintik eltűntnek, akiről azt gondolják, hogy bűncselekmény áldozata lett, cselekvőképtelen vagy egyszerűen nincs észszerű magyarázat arra, hogy miért nem találják.



















