Kósa Ádám: Csodavárás helyett maradjunk a realitások talaján

A Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára a lapunknak adott interjúban elmondta: a következő években a fogyatékosságügyi stratégia központi eleme lesz a munkaerőpiaci integráció bővítése, az oktatási rendszer akadálymentesítése és a társadalmi szemléletformálás erősítése. Az új országos program célja, hogy a jogi keretek és nemzetközi egyezmények nyomán gyakorlati megoldásokkal segítse a fogyatékossággal élők mindennapjait. Az államtitkár kiemelte, a szakterület legnagyobb kihívása a valós szükségletekhez igazított, fenntartható fejlődés megvalósítása, amely csak az érintettek és érdekvédelmi szervezetek aktív bevonásával érhető el.

Mit tesznek annak érdekében, hogy az oktatási rendszer befogadóbbá váljon a fogyatékossággal élő gyermekek számára?

Minden közszolgáltatásnak teljes mértékben hozzáférhetőnek kellene lennie. Nagyon sok jogszabály foglalkozik ezzel. A Kormányablakoknál az összes ügyintézés akadálymentes, megközelíthető minden fogyatékossággal élő ember számára. Ilyen szempontból ez rendben van, de a közszolgáltatások alatt minden állami ellátás szolgáltatását kell érteni. Itt már vannak kihívások. Nagyon sok iskola már akadálymentes, de még rengeteg oktatási intézményt látok, ahol szükség van fejlesztésre. Rendkívül fontos, hogy az akadálymentesség nemcsak egy rámpát vagy egy liftet jelent, hanem az információk, az átadni kívánt tudásanyag akadálymentesítését is, a Braille-írás használatát, jelnyelvi tolmácsolást, feliratozást, vagy az akadálymentes kommunikációt. Először is a legnagyobb feladatunk a pontos ellenőrzés, diagnózis, hogy kiderüljön, az adott gyermek pontosan milyen fejlesztésre szorul, melyik típusú segítségre van szüksége. A jogszabályok szintjén Magyarország jól áll, pontos, részletes szabályozásaink vannak, viszont szakemberekből még mindig hiány van. Több fogyatékossággal élőkkel foglalkozó szakemberre van szükség a közoktatásban. A meglévő szakembereket pedig tovább kell képezni. A másik nagy kihívás, hogy jobb diagnosztikai rendszert tudjunk felállítani, ugyanis egyre több gyermekről derül ki, hogy viselkedészavaros, autista vagy egyéb fogyatékossággal élő. Elsősorban az autisták száma nő, a köznevelésnek fontos felkészülnie arra, hogy mindenkit el tudjon látni.

Hogyan javítják a fogyatékkal élők egészségügyi ellátáshoz való hozzáférését?

Az Egészségablak applikációval már lehet akadálymentesen sorszámot kérni a szakrendeléseknél. Azonban a kérdés nagyon összetett, és még sok kihívás áll előttünk. A hangsúly azon van, hogy a szolgáltatást nyújtó szereplők is képezzék és tudatosítsák magukban, ha fogyatékossággal élő páciensük van, pontosan mit kell tenniük. Szükség van a nyitottságra, ugyanis hiába az applikáció, ha nem együttműködő az egészségügyi szakember. Az együttműködés tehát ezen a területen már inkább az embereken múlik. Amennyiben én bemegyek egy egészségügyi intézménybe, jelzem, hogy siket vagyok, és szeretnék segítséget kérni, akkor általában ez működik. Nagyon fontos az elfogadás és a nyitottság.

Fotó: Kurucz Árpád 

Mikorra várható, hogy Magyarországon a közlekedés teljes mértékben akadálymentessé váljon?

Ez függ attól, hogy a közlekedési szolgáltatást ki adja, az állam vagy az önkormányzat. A vonat- és a buszközlekedésnél létezik olyan jogszabály, amely világosan leírja, miként kell biztosítani az akadálymentességet. Számomra azonban ezek az előírások nem észszerűek. Például a vonatközlekedésben azt írják elő, hogy ha kerekesszékes akar utazni, akkor 36 órával előtte jeleznie kell a MÁV-nak – ez egyébként egy európai uniós irányelv. Ez teljesen nonszensz. Az lenne az ideális, hogy az utazni kívánó személy bármikor kaphasson segítséget. Ezzel kapcsolatban tettünk már kezdeményezéseket.

Mit tesznek a társadalmi szemléletformálás érdekében, hogy a fogyatékossággal élő emberek elfogadottsága növekedjen?

Elsődleges, hogy mindenkinek el kell juttatni az alapvető információkat a fogyatékossággal élő személyekről, erre pedig a gyermekek a legfogékonyabbak. Minden közoktatási intézményben lennie kell olyan órának, amelyen a fiatalok megismerhetik a fogyatékossággal élő személyek helyzetét, megtudhatják, hogy ezeknek az embereknek másfajta igényeik vannak. Nem marslakók, hanem ugyanolyan emberek, mint a többiek. Hosszú távon elképzelhetőnek tartom azt is, hogy egy rendszeres, kötelezően előírt szemléletformáló óra legyen minden iskolában. Ugyanúgy fontosnak tartom a szakemberek képzését is, kötelező legyen a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatos kérdések és információk átadása számukra is. Emellett remélhetőleg a vállalatok is nyitottak lesznek arra, hogy saját munkavállalóik számára ilyen információkat adjanak át.

Van-e terv arra, hogy a fogyatékossággal élők érdekvédelmi szervezeteit jobban bevonják a döntéshozatalba?

Hazánkban 1998 óta működik az Országos Fogyatékosságügyi Tanács. Ezt a fórumot jelenleg a Belügyminisztérium Fogyatékosságügyi Államtitkársága vezeti. A tanács tagjai között vannak a nagy fogyatékossággal élők érdekvédelmi szervezetei. Ez egy régóta működő fórum, ahol az állami szereplők és az érdekvédelmi szervezetek találkoznak, és jogszabályokat vizsgálnak meg. Az államtitkárság öt hónapos működése alatt pedig a tanács már kétszer ülésezett. A másik egy viszonylag új dolog, 2024 nyarán a magyar kormány úgy döntött az ENSZ-egyezmény előírása alapján, hogy létrehoz a kormányzaton belül egy külön fórumot, ami kifejezetten a fogyatékossággal élőkkel foglalkozik. A neve: Fogyatékosságügyi Koordinációs Bizottság (FKB). A kormány a Belügyminisztériumot bízta meg a bizottsággal kapcsolatos feladatok koordinálására, Pintér Sándor belügyminiszter döntése alapján pedig én vezetem az FKB-t, ahova minden minisztérium szakterülete köteles legalább egy helyettes államtitkárt delegálni. Ennek a bizottságnak a feladata lesz többek között az ENSZ-egyezményben foglalt célkitűzések végrehajtása. Felel a különböző minisztériumok szakterületi munkájáért, ezek összehangolásáért, hogy ne egyedül dolgozzanak, hanem nézzék meg, máshol miként zajlik a munka. Az FKB létrehozása hatalmas előrelépés.

Ön szerint mi a legnagyobb kihívás a fogyatékosságügyi politika területén?

A csodavárás helyett maradjunk a realitások talaján. Az érintettek számára a kormány és a miniszterelnök döntése, miszerint létrejött ez az államtitkárság, óriási öröm, szinte földindulás volt. Többen is kiemelték nekem, hogy végre azt látják, a kormányzat számára is fontosak a fogyatékossággal élők. Ez nagyon téves helyzetértékelés, mert eddig is fontosak voltak. Külön államtitkárság azonban most jött létre, amit egy fogyatékossággal élő vezet, ennek köszönhetően a fókusz sokkal erősebb lett a fogyatékossággal élők csoportja felé. Csodavárást tapasztalok az érintett szervezetek, munkaadók, a szakemberek részéről is. Sokak számára úgy tűnik, hogy ez az államtitkárság majd egy pillanat alatt elintéz mindent. A helyes válasz azonban ez: munka van, kihívások vannak, és mi állunk ennek elébe: csinálni fogjuk a dolgunkat velük együtt. Két fontos alapelvünk van, amit nagyon fontosnak tartok. Ebből az egyik, hogy semmit rólunk nélkülünk. Én is siket vagyok, ennek ellenére például a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége nélkül nem fogunk tudni dönteni olyan kérdésekben, ami őket érinti. Minden döntést velük együtt kell meghozni. A másik, az elmúlt hónapokban már hangot adtunk annak, hogy mi azt mondjuk: „Szívügyünk a fogyatékosságügy!”. Tehát fontos, hogy megmutassuk, bemutassuk, hogy valóban elkötelezettek vagyunk a terület iránt.