– A kiképzés című műsor Magyarország első katonai tematikájú sportrealityje. Mennyire áll közel önhöz a műsor szellemisége?
– Én ezt az egész katonásdit nagyon bírom. Vadászom, édesapám is vadászott, így a gyerekkorom óta fegyverekkel élek együtt. Ráadásul egész életemben sportoltam, ott az edző utasításait kellett követni, a színházban is meg kell felelni a rendező elképzeléseinek. Mindig szerettem, ha van valaki, aki irányít egy bizonyos szempontból. Ezért az olyan teljesítményalapú realityket, mint A kiképzés, nagyon szeretem, mert ebben valóban dolgozni kell azért, hogy bent tudjon maradni a versenyző. Nagy örömmel vágtam neki a feladatnak, és nagyon kíváncsi voltam rá.
– Volt sorkatona?
– Egy évig voltam Zalaegerszegen 1986-ban, így nem kellett pluszban felkészülnöm. Azt már akkor megtanultam, hogy a katona nagyon allergiás például a rendfokozatra. Azt nagyon erősen be kell tartani, hogy ha valaki törzszászlós, akkor az törzszászlós, nem zászlós. Ha valaki főhadnagy, akkor nem lehet neki azt mondani, hogy hadnagy. Nem lehet hibázni, mert az majdhogynem sértéssel ér fel.
– A műsor közben nem fogta el a nosztalgia?
– Nem, mert azért az idő már eljárt fölöttem. De a műsorban a versenyzők között kialakult bajtársias légkör, az a fajta összetartás nagyon megérintett.
– Miben mások a műsor feladatai ahhoz az alapkiképzéshez képest, amit ön kapott még sorkatonaként?
– Összehasonlíthatatlan, hiszen az az alapkiképzés, amit mi kaptunk, nem volt ennyire látványos és kemény. Bár lehet, hogy egész egyszerűen csak fiatalabb és sportosabb voltam. De amit ezek az emberek, akik jelentkeztek civilként, végigcsinálnak, az nagyon kemény, le a kalappal előttük. Fontos elmondani, hogy ez nem egy alapkiképzés, hanem a műsor versenyzői számára összeállított sport-, illetve katonai feladatsor. Olyan nincs ma sem a honvédségben, hogy az újonc a második héten helikopterekből ugrál ki, itt pedig lesz.
– Ön szerint a versenyzőknek mi jelentette a legnagyobb kihívást?
– Az, hogy civil emberként nem szokták meg, hogy kiabálnak velük, és megmondják nekik, mit kell csinálniuk. Szerintem a legnehezebb dolog az, hogy az ember félre tudja tenni az egóját. Mindenki érkezett valahonnan: akár sportmúlttal, akár olyan munkából, amiben sikeres. A műsorban viszont egyszer csak szembesülnie kell azzal, hogy bizony vannak dolgok, amik nem mennek, és van olyan is, hogy az embert leszúrják, mert hibázott. És sokszor háttérbe kell szorítanunk, amit személyesen érzünk, hogy a csapat jobban tudjon működni.
