Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán megjelent bejegyzésben tette helyre a 444 újságíróját, aki azt nehezményezte, hogy Fidesz fővárosi vezetője miként méltatta Hosszú Katinkát az úszónő visszavonulásának hírére.
A 444 munkatársát az dühítette fel, hogy Hosszú Katinkát nem csupán bajnoknak, legendának és magyar nőnek merte nevezni Szentkirályi Alexandra, de ráadásul még anyának is
– ismertette az előzményeket a Fidesz budapesti vezetője.
A politikus kiemelte, az anya szó miatt szakadhatott el a cérna a baloldali lap munkatársánál, aki szerint ezt a fogalmat azért felesleges kiemelni, mert az nem érdem. Szentkirályi Alexandra erre alaposan beolvasott a baloldali médiumnak:
Írják ezt azok, akiket mindennap azért fizetnek a külföldi megrendelőik, hogy egy olyan bántalmazó férfit segítsenek hatalomba, akiről azok a nők mondták el nyíltan, hogy beteges bántalmazó, akik ezt személyesen elszenvedték. Akkor ezek az emberek mindkét nőt körberöhögték és cikkek tucatjaiban hiteltelenítették őket saját bántalmazásuk történetében. Most ugyanezek az emberek prédikálnak álságosan női jogokról, amikor simán csak elég lenne büszkének lenni, legalább akire mindannyiunknak lehet. De nekik most is csak ennyire futotta…
– írta a politikus.
Íme a teljes bejegyzés: