A 2022-ben elkezdett és idén is folytatódó béremelésnek köszönhetően 2025-ben a pedagógusok átlagbére eléri majd a 844 ezer forintot – jelentette be a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára.
Balatoni Katalin elmondta: idén 21,2 százalékkal folytatódik az emelés, a januári bérek pedig már meg is érkeztek a számlákra. A béremelés magyar és uniós forrásból valósul meg, mintegy tíz százalékát uniós pénzből, 90 százalékát pedig kormányzati forrásból finanszírozzák, a kormány erre idén 339 milliárd forintot különített el.
Balatoni Katalin közölte, hogy
2025-ben egy pedagógus átlagbére eléri a 844 ezer forintot, az egyetemi végzettségű pályakezdők bére 653 ezer forint, a legjobban kereső igazgató bére pedig eléri az 1,7 millió forintot.
Ezeken az összegeken felül a hátrányos helyzetű településeken dolgozó vagy hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusok további húszszázalékos, a hiányterületeken dolgozók pedig hétszázalékos emelésben részesültek idén. A helyettes államtitkár megjegyezte: míg az elmúlt évtizedekben az évek száma határozta meg a pedagógusok béremelésének mértékét, most – a teljesítményértékelés bevezetésével – már a munka minőségén is múlik mindez. Az eredmények pedig már látszanak, hiszen tavaly óta egyre több pedagógus van a pályán, és 2022-höz képest megduplázódott a pedagógusképzésre jelentkezők száma: 2024 szeptemberében 15 ezer hallgató kezdte meg a tanulmányait.
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke úgy fogalmazott: komoly bérfejlesztés történik. Példaként elmondta, hogy
2010-hez képest egy gyakornok bére több mint ötszörösére nőtt, a mesterpedagógusok átlagbére egymillió forint felett van, és van olyan tankerület, ahol a sok hátrányos helyzetű település miatt 900 ezer forint felett van az átlagbér.
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a diplomás átlagbérhez kötött béremelés megnyugtató és kiszámítható, valamint presztízs szempontjából is méltóbb, mint a korábbi rendszer, amikor a minimálbérhez volt kötve. Véleménye szerint a béremelésnek köszönhetően a végzettek nagyobb számban jelennek majd meg az intézményekben és kevesebb lesz a pályaelhagyó, valamint sokat javult a hangulat, az „intézményi klíma” is.