Sorban tűnnek fel a kétes előéletű személyek Magyar Péter környezetében, ami súlyos feszültségeket okoz a Tisza Pártban. Az utóbbi napokban odáig fajult a helyzet, hogy a Tisza-szigetek közül jó néhány jelezte távozását, ami eróziót indíthat el a pártban. Hétfőn ugyanis meglepő hír borzolta Magyar Péter kedélyét, az egyik bizalmi embere, Farkas Dezső bejelentette, hogy kilép a Tisza Pártból és egy új politikai közösség létrehozásán fog dolgozni.
Az egykori tiszás bejegyzésében a kilépésről úgy fogalmazott:
Hosszú és mély vívódás után úgy kellett döntenem, hogy szeretett politikai közösségemben uralkodó belső viszonyok miatt a közösségemet elhagyom. A mai napon beadtam azonnali hatályú felmondásomat.
A távozás azért érinthette érzékenyen a pártot, mert Farkas volt a Tisza-szigetek koordinátora, vagyis kulcsszerepe volt a helyi szervezeti bázis kialakításában.
Magyar Péter kommentben reagált a bejelentésre: „Farkas Dezső nem a Tiszában uralkodó belső viszonyok miatt távozik a párttól, hanem mert több érzékeny és a politikai közösségünk számára érzékeny és káros információt elhallgatott előlünk.”
Korrupciós botrányban érintett koordinátor
A pártelnök február elején jelentette be a Facebookon közzétett bejegyzésében, hogy a közösségük egyik korábbi vezetője, Farkas Dezső visszatér a fedélzetre és a Tisza-szigetek közösségének a munkáját fogja koordinálni és irányítani. Kérdés, hogy Magyar a kinevezéskor tudott-e Farkas Dezső zűrös múltjáról, aki egy céges kapcsolata révén és a feleségén keresztül is érintett a Fuzik-ügyben. Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb baloldali korrupciós botrányáról van szó, amelyben Horváth Csaba, Molnár Zsolt, Baja Ferenc és Tóth Csaba korábbi vagy jelenlegi szocialista politikusok is a vádlottak padján ülnek.