– Kormánybiztosként mik a konkrét feladatai, célkitűzései?
– A miniszterelnök úr egy nagyon egyértelmű és átfogó feladatot szabott ki a számomra: a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért kell dolgoznom. Erre vonatkozó javaslatokat kell tennem a kormány számára, és az ügyben eljárók tevékenységét kell koordinálnom, tehát a kormánydöntések végrehajtásának a koordinálását kell ellátnom, végrehajtanom.
– A kábítószer-ellenes harc területén a kemény drogok, a dizájnerdrogok vagy a fiatalok körében terjedő szerek jelentik a legnagyobb kihívást?
– Sokfajta kábítószer van, de minden kábítószer méreg. Tehát nem tudunk és nem is akarunk különbséget tenni. Nem tehetünk különbséget, mert nincs olyan, hogy jó vagy rossz kábítószer, csakis a kábítószer van. Sok fajtájuk van, sőt manapság már szinte követhetetlenül sok fajta van, hiszen az úgynevezett klasszikusnak tekintett kábítószerek mellett megjelentek a dizájnerdrogok, valamint a teljesen ismeretlen összetevőjű kotyvalékok is. Ezek mind-mind olyan vegyületek, amelyek rendkívül nagy számban vannak jelen, és borzalmasan károsak. Vannak olyan térségek, amelyeket inváziószerűen öntöttek el ezek a drogok, ezeken a helyeken azonnali beavatkozások kellenek. Az egyik legfontosabb feladatunk éppen ezért most az, hogy a fokozottan fertőzött területeken rendkívül határozottan, keményen és elszántan lépjünk fel a drogkereskedőkkel szemben. Ahogy a miniszterelnök is mondta, a drogkereskedő a gyerekeket, mások gyermekeit teszi tönkre vagy okozza a halálukat. A drogkereskedő arra alapozza az életét, és abból akar megélni, hogy másoknak mérget árul. Ez megengedhetetlen, nincs helye semmiféle lamentálásnak vagy hezitálásnak.
– Vannak már konkrét eredményei a kábítószer-kereskedők elleni hajtóvadászatnak?
– Már a tavalyi évben is fokozott rendőrségi jelenlét és beavatkozás volt mindenhol az országban. Most összevonjuk az erőket, március elsejétől elindult a hajtóvadászat, a célzott felszámolás. Nap mint nap vannak beavatkozások, bevetések, rajtaütések, lefoglalások és őrizetbe vételek. A rendőrséget azokon a területeken, ahol fokozott a veszély, folyamatosan erősítjük meg létszámban és technikában is, illetve létrejött egy új hivatal, a Kábítószer-bűnözés Elleni Hivatal, amely rendelkezik egy különleges bevetési egységgel. Ez a bevetési egység bárhol és bármikor képes rajtaütni a drogkereskedőkön és lecsapni a drogtanyákra. Fontos hozzátenni, hogy minden egyes olyan akció, amely felszámol egy drogkereskedői bandát, az életeket ment. És ez mindennél fontosabb. Aki a droggal szemben fellép, az életeket ment.