A Vérmező Budapest egyik legkülönlegesebb adottságokkal rendelkező közparkja: történelmi múltja, fákkal szegélyezett sétányai és városi elhelyezkedése alapján akár a főváros egyik legnépszerűbb rekreációs területe is lehetne. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb.
A parkba belépve nem a természet vagy a gondosan ápolt zöldterület látványa fogad, hanem a padokon sorakozó hajléktalanok látványa. Noha nem életvitelszerűen élnek itt, jelenlétük mégis meghatározza a Vérmező hangulatát. A padokon üldögélnek, sokszor egész napra elfoglalva a pihenni vágyók elől, kéregetnek, és gyakran alszanak a bokrok alatt vagy a sétány szélén. A látogatók számára mindez kényelmetlen közérzetet, egyfajta feszültséget okoz.
 |  |
A park gondozottsága is hagy kívánnivalót maga után. A padok egy része megrongált, a játszótér környékén elszórt cigarettacsikkek és műanyag palackok jelzik:
a Vérmező nincs jó kezekben. A városi fenntartó szervek takarítási és karbantartási tevékenysége szemmel láthatóan nem tart lépést az igényekkel.
Mindezek ellenére a Vérmező nem üres – sőt. Nap mint nap sok budapesti látogatja a parkot: kutyát sétáltatnak, sportolnak, piknikeznek vagy csak néhány percre leülnek egy padra a fák árnyékában. A parkot a közelsége a Déli pályaudvarhoz és a budai belvároshoz vonzó célponttá teszi.
A Karácsony Gergely vezette főváros ugyanakkor mintha nem tudná eldönteni, mit kezdjen a parkkal. Egyrészt elismeri a zöldterületek fontosságát, másrészt sem a hajléktalanság látható jelenlétére, sem a park romló állapotára nem születnek valódi, hosszú távú megoldások.
 |  |
A Vérmező tehát különös tükre a város állapotának: van benne szépség, lehetőség és közösségi potenciál, de mindezt beárnyékolja a nem kezelt társadalmi valóság és a hanyag városgazdálkodás.
