Maruzsa Zoltán: Tisza István emberi nagysága vitathatatlan

Tisza Istvánra mint a dualizmus korának egyik legnagyobb államférfijára emlékezhetünk, emberi nagysága vitathatatlan – jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára kedden, Budapesten.

2025. 04. 22. 22:24
Fotó: Purger Tamás Forrás: MTI Fotószerkesztõség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mohácsy István, a Fidelitas elnöke a megemlékezésen azt mondta: Tisza István az Osztrák–Magyar Monarchia viszonyain belül is képes volt a magyar érdeket érvényesíteni.

Kiemelte, hogy a „baloldali terror” Tisza Istvánnal 1918-ban egy korszakot akart elpusztítani, a magyar nemzeti gondolatot, a keresztény nemzeti középosztályt, a független Magyarországot. – Azóta is újra és újra megpróbálják – tette hozzá.

A politikus szerint most is két út állt előttünk: a nemzeti önrendelkezés útja vagy a haza elárulásáé.

Kiemelte, hogy száz évvel ezelőtt Károlyi Mihály és társai megágyaztak a Trianon néven ismert nemzeti tragédiának, nemzetközi elismerésről álmodoztak, miközben kiszolgáltatták az országot idegen érdekeknek, ma pedig újra feltűnt egy ember, aki ugyanezt a szerepet vállalná.

Budapest, 2025. április 22.
Mohácsy István, a Fidelitas elnöke beszédet mond a Tisza István néhai miniszterelnök születésének 164. évfordulója alkalmából, a Kossuth téri Tisza-szobornál tartott megemlékezésen 2025. április 22-én.
MTI/Purger Tamás
Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Purger Tamás 

– Magyar Péter a XXI. század Károlyi Mihálya – mondta Mohácsy István, hozzáfűzve, hogy a Tisza Párt elnökének politikai indulatait nem az elvei, hanem a gyűlölete vezérli – éppúgy, ahogy Károlyit is Tisza István iránt érzett gyűlölete vezette. – Nem értékrendet kínál, hanem bosszút, nem víziót, hanem revansot, nem építeni akar, hanem rombolni – fogalmazott.

A Fidelitas elnöke Magyar Pétert egy „új korszak trójai falovaként” jellemezte, „amelynek belsejében a globalista érdekek, a szuverenitás felszámolása és a nemzeti oldal szétverése lapul”.

Azt mondta, igent kell mondani a felelősségre, a tapasztalatra, a nemzeti elkötelezettségre, mert ha van tanulsága a történelmünknek, akkor az az, hogy nem lehet újra és újra ugyanabba a szakadékba sétálni, csak azért, mert valaki szépen beszél a rombolásról.

– A történelem megismételheti önmagát, de mi dönthetünk úgy, hogy ezúttal nem követjük el ugyanazt a hibát, mert a haza nem játék, a haza küldetés, és mi nem adjuk sem Károlyinak, sem a mai szellemi örököseinek – jelentette ki Mohácsy István.

Az eseményen Maruzsa Zoltán és Mohácsy István mellett a budapesti Fidelitas és Belváros-Lipótváros Önkormányzatának képviselője is elhelyezte az emlékezés koszorúját Tisza István szobránál.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.