– Az egyeztetések során az óvodaigazgatók üdvözölték, hogy fókuszba került az óvoda-iskola átmenet. Az egyeztetések légköre kifejezetten együttműködő és konstruktív volt – fogalmazott Pásztor Enikő, a Soproni Egyetem docense és az óvodai munkacsoport egyik tagja.
– Az államtitkárság, az óvodaigazgatók, a szakmai szervezetek közösen próbáltak megoldásokat keresni, azt tapasztaltam, hogy a résztvevők valóban a gyermekek érdekében gondolkodtak, még ha különböző álláspontok is megjelentek. Mindenki örült annak, hogy végre reflektorfénybe került az óvodai nevelés, és érezték, hogy a minisztérium komolyan veszi a problémáikat. Annyi bizonyos, a szándék mindannyiunkban közös volt: jobbá tenni az óvodák működését, megkönnyíteni a gyermekek iskolába lépését – húzta alá a szakember.
Több évtizedes probléma oldódhat meg
Mint ismert, a kormány februárban jelentette be, hogy módosítja az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló rendeletet, valamint egyes köznevelési tárgyú kormányrendeleteket annak érdekében, hogy megkönnyítse az óvodából az iskolába való átmenetet. Ennek jegyében iskolai-előkészítő csoportokat hoztak volna létre, ahol a gyerekekkel játékos foglalkozásokkal, célzott fejlesztésekkel foglalkoznának az óvodapedagógusok. A rendelet hatalmas ellenállást váltott ki a baloldalon, szerintük ugyanis a kormány „iskolásítani” akarja az óvodákat. Erről azonban szó sincs.
„Az óvodának eddig is feladata volt, hogy játékos, élményalapú formában segítse a gyermekek iskolai életre való felkészülését. A legtöbb óvodában ugyanakkor csak papíron van lehetőség arra, hogy a gyermekeket felkészítsék minderre, ez is okozhatja azt, hogy sok gyermek nem iskolaérett a nagycsoport végeztével sem, a szülők és a pedagógusok is elégedetlenek” – jegyezte meg az egyetemi docens.
A szakember felidézte, az óvoda-iskola átmenet problémája már évtizedek óta ismert és sokszorosan vitatott téma, aminek a végére ezúttal pont kerülhet. – A pedagógustársadalom, a szülők és a köznevelési irányítás is régóta érzékeli, hogy a gyerekek sok esetben nem kellően felkészülten lépnek át az iskolába – nem csupán kognitív, hanem érzelmi, szociális, viselkedési szempontból is. A rendszer szintjén érzékelhető feszültségekre adott válaszként született meg az a törekvés, amely épp arra irányult, hogy segítséget nyújtson a gyerekeknek, a pedagógusoknak és a szülőknek is. A cél az volt, hogy közösen, a szakma bevonásával javítsanak a helyzeten, hiszen abban mindenki egyetértett: így nem mehet tovább – húzta alá.
Olykor többet ártanak a fizetős tanodák
Meglátása szerint sok család havonta akár százezer forintot is fizet azért, hogy megfelelő alapokat szerezzen a gyerekének az iskola megkezdésére, ám ezek a tanodák olykor többet ártanak, mint használnak. – Amíg egy jó óvodai fejlesztés életkornak megfelelő, játékos, minden gyermek számára elérhető, és szakmailag megalapozott, addig a fizetős tanodák, fejlesztőházak, magánvállalkozók által kínált iskola-előkészítők nem pedagógiai, hanem piaci logika mentén működnek – hívta fel a figyelmet, és egyben azt tanácsolta, mindenképp nézzünk utána, milyen végzettségű szakember tartja a foglalkozást, milyen módszertan alapján, és van-e valódi egyéni fejlesztési terv.
– A szülők jó szándékból, szeretetből cselekszenek, de könnyen manipulálhatók, mert azt érzik: ha nem viszik a gyereket ilyen foglalkozásra, akkor nem jó szülők. Ezek a fizetős foglalkozások – miközben sokszor kétes szakmai tartalommal működnek – tovább mélyítik a társadalmi különbségeket, hiszen a tehetősebb családok számára elérhetők, míg a nehezebb helyzetben élők gyermekeit eleve kizárják, ezzel is növelve az esélyegyenlőtlenséget – amit a szakmapolitika kifejezetten el szeretne kerülni – mondta.
Álláspontja szerint ugyanakkor fontos vizsgálni azt a kérdést is, mi az oka annak, hogy a gyerekek egy része az óvodai élet során nem szerzik meg azokat az alap kompetenciákat, amelyek az iskolakezdéshez nélkülözhetetlenek.
– A rendszerváltás előtti évektől kezdve nagy módszertani szabadságot kaptak az óvodák, ami óriási szakmai eredmény, de ezzel a szabadsággal sajnos nem mindenhol éltek jól.
Nagy a különbség az intézmények között: egyes óvodákban valóban magas színvonalú, komplex fejlesztés zajlik, máshol azonban előfordul, hogy nem történik meg a szükséges egyéni figyelem, vagy épp teljesen elmaradnak az alapvető közösségi tevékenységek.
– Vegyes csoportokban, különösen sajátos nevelési igényű gyerekek jelenlétében ez valóban nehezebb feladat. És sajnos azt is látnunk kell, hogy egyes óvodapedagógusok engednek a szülői nyomásnak és eltolódnak a feladatlapos „iskolásítás” irányába – holott ez nem felel meg a gyermekek fejlődési szükségleteinek – részletezte.
Pásztor Enikő hangsúlyozta egyben, noha a probléma összetett, az iskola-előkészítésre való nagyobb fókuszáltság adhat megoldást a fentiekre. A jövőben az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának szakmai tartalma is módosul, ezzel kapcsolatban a szakember kifejtette, a módosítása során elsődleges célja volt a jó gyakorlatok tudatosítása és megerősítése.
A gyermekek nem teljesítők, hanem személyiségek
– A fő irány az, hogy az iskolára hangolás megmaradjon játékos, gyermeki formában, ugyanakkor világosabban jelenjen meg a napi gyakorlatban. Az új elem, hogy a nagycsoportosok számára naponta átlagosan 45 percet kell biztosítani ilyen tevékenységekre, nem új pedagógiai tartalom, inkább iránymutatás. Azok az óvodák, ahol eddig is tudatosan készítették a gyerekeket az iskolára, ezt már eddig is hasonló módon végezték. A módosítás azokat szeretné segíteni, ahol ez nem volt kellőképpen jelen – tájékoztatott a szakember, aki egyben emlékeztetett,
a végleges szabályozásba beépítették a szakmai munkacsoporttal történt egyeztetés tanulságait is.
– A legfontosabb tanulság talán az volt, hogy a szakma egy része nem támogatta a kötelező csoportbontást – vagyis azt, hogy a nagycsoportosokat külön csoportba szervezve készítsék fel. Ez kikerült a végleges tervezetből. Ugyanakkor a 45 perces napi ráhangolódás bevezetése épp azokat segíti, ahol eddig nem volt kellően tudatos ez a szakasz. Fontos üzenet az is, hogy a gyermekek nem „teljesítők”, hanem személyiségek, akiknek joga van a gyermeki tanulásra, a játékra, a mozgásra és a szeretetteljes figyelemre. Ezt az elvet a végleges szabályozás is figyelembe vette. Szerintem ez egy kiváló példája volt annak, hogy mennyire fontos a párbeszéd – összegzett Pásztor Enikő.
