Svédország hosszú évtizedeken keresztül a drogpolitika egyik mintapéldája volt: egy olyan állam, amely következetesen elutasította a drogliberalizációt, és szigorú, zéró tolerancián alapuló szabályozást vezetett be a kábítószer-használat minden formájával szemben – kezdte elemzését a Drogkutató Intézet (DKI). Az ország a hetvenes évek végétől kezdődően célul tűzte ki a kábítószermentes társadalmat, és ennek eléréséhez szigorú rendőri fellépéssel, hatékony prevenciós programokkal és kiterjedt rehabilitációs hálózattal próbálta visszaszorítani a szerfogyasztást. Az akkori eredmények valóban figyelemreméltóak voltak: Európában Svédországban volt az egyik legalacsonyabb arányú a droghasználat, és a társadalom széles rétegei támogatták a szigorú hozzáállást.
Erősebb tolerancia, tömeges migráció, megerősödött bűnszervezetek
Az utóbbi másfél évtizedben azonban a korábban következetes svéd modell megingott. A nyugat-európai országokra jellemző liberalizációs törekvések, a társadalmi tolerancia erősödése a kannabisz és más szerek iránt, valamint az évtizedek óta tartó, tömeges migráció alapjaiban változtatta meg a svéd társadalom szerkezetét és értékrendjét.
Az egykori egységes, magas fokú konszenzuson nyugvó társadalom helyét egy megosztott, párhuzamos valóságokat élő közösségekből álló ország vette át, ahol az újonnan érkező, sokszor integrálatlan, bevándorló hátterű fiatalok körében megerősödtek a bűnszervezetek, és kialakult egy párhuzamos, a svéd államtól függetlenül működő alvilági rend.
Ezek az új struktúrák jelentős mértékben a drogkereskedelemre épülnek. A migrációval érkező bűnözői csoportok, a főként a Közel-Keletről, Észak-Afrikából, a Balkánról és Kelet-Afrikából származó hálózatok gyorsan átvették a svéd nagyvárosok bizonyos részein a kontrollt, és kiépítették saját
terjesztői hálózataikat. A bűnözés, különösen a drogkereskedelem egyes fiataloknak életstratégiává vált, amit tovább súlyosít, hogy ezekben a közösségekben az államhatalomnak nincs tekintélye.
Fegyveres drogbandák tombolása
A következmények drámaiak. Stockholm, Malmö és Göteborg utcáin ma már rendszeresek a fegyveres leszámolások, kézigránátos támadások, amelyeket rivális drogbandák hajtanak végre egymás ellen. A bűncselekmények gyakran lakóövezetek közepén, fényes nappal történnek, és ártatlan járókelők is áldozatául esnek. A svéd rendőrség adatai szerint 2023-ban több mint hatvan halálos kimenetelű lövöldözés történt, ami példátlan az ország történetében.
Ez nem csupán közbiztonsági, hanem mély társadalmi válságot jelez: Svédország elvesztette kontrollját azon területek felett, ahol a bevándorlók gettószerűen elkülönülve, saját szabályaik szerint élnek és ahol a drogkereskedelem vált az egyik fő gazdasági tevékenységgé.
Mindezekkel párhuzamosan megjelent a társadalomban egy olyan véleményáramlat is, amely a dekriminalizációban látja a megoldást. Egyes politikai pártok – különösen a liberális és zöldoldalról – a kannabisz legalizálását szorgalmazzák, a rendőrség terheinek csökkentésére és a bűnözés visszaszorítására hivatkozva. A javaslatokat azonban egyre nagyobb ellenállás övezi, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a drogprobléma mélyebben gyökerezik: nem csupán a fogyasztók számáról van szó, hanem arról, hogy a drogkereskedelem állandósult, erőszakos alvilágot hozott létre Svédország szívében. Az állam most kapkodva próbálja helyreállítani az egyensúlyt szigorításokkal, a rendőri jelenlét fokozásával, de a bizalom és az integrációs kudarcok már nehezen orvosolhatók.
A magyar drogpolitikával megelőzhetők az áldatlan állapotok
Mint a DKI rámutatott, a svéd helyzettel szemben Magyarország következetesen elutasította a drogliberalizáció minden formáját, és fenntartja a zéró tolerancia elvét. A magyar jogszabályok világosak: kábítószer birtoklása, terjesztése vagy előállítása bűncselekmény, még kis mennyiség esetén is. Ezzel párhuzamosan az állam lehetőséget kínál az elterelésre és a megelőzésre, vagyis a cél nem a megtorlás, hanem a közösség védelme.
Magyarország nem kíván eljutni oda, ahol Svédország ma tart: nem kíván kialakítani párhuzamos társadalmakat, nem akarja kiszervezni a drogprobléma kezelését civil szervezeteknek vagy nemzetközi mintaprojekteknek, és nem hagyja, hogy a droghasználat társadalmilag elfogadott normává váljon.
A magyar állam célja egy stabil, biztonságos, rendalapú társadalom fenntartása, ahol a drogkereskedelem nem képezhet megélhetési formát, a szervezett bűnözés nem épülhet be a hétköznapi életbe.
Ennek érdekében nemcsak jogi eszközöket alkalmazza, hanem a fiatalokat célzó megelőző programokat, iskolai felvilágosítást, családsegítést és közösségépítést is. A jogalkotás és jogalkalmazás terén a hatóságok egységesen lépnek fel, szoros együttműködésben dolgoznak a rendvédelmi, egészségügyi és oktatási intézmények.
Svédország példája világosan megmutatja, hová vezet a túlságosan engedékeny, ideológiailag vezérelt, migrációval átitatott társadalompolitika: a drogkereskedelem nemcsak a közbiztonságot ássa alá, hanem a társadalmi kohéziót is szétzilálja. Magyarország ezzel szemben felismerte, hogy a jövő biztonságát ma kell megalapozni. A szigor nem öncél, hanem eszköz a közrend és a fiatal generációk egészségének védelmére. Az ország e tekintetben jó
úton jár, és ha megőrzi jelenlegi irányvonalát, elkerülheti mindazokat a hibákat és tragédiákat, amelyek Svédországot utolérték – mutatott rá a DKI.
