Magyar Péter miatt a Központi Nyomozó Főügyészségre tette át a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azt a feljelentést, amit Tényi István tett a sajtóban megjelent cikkek alapján kémkedés gyanújával a Tisza Párt és az ukrán titkosszolgálat esetleges összejátszása miatt – derült ki a lapunk birtokában lévő hatósági határozatból. A dokumentumban ezt azzal indokolják, hogy Magyarnak, mint az Európai Parlament képviselőjének mentelmi joga van, így vele szemben kizárólagosan csak a KNYF járhat el, amennyiben úgy döntenek, hogy a feljelentés alapján megindítják a nyomozást.
Dicsőség Ukrajnának!
A feljelentésben többek között az szerepel, hogy május elején nyilvánosságra került egy honvédségi jelentés, amelyből kiderül: Ukrajna titkosszolgálata összejátszhat a Tisza Párttal. A dokumentum szerint Ruszin-Szendi Romulusz, az egykori vezérkari főnök – aki ma már a Tiszához tartozik – a hivatalos magyar állásponttal szemben ukránbarát nézeteket képviselt a NATO katonai tanácskozásain, és felszólalásait rendre a „Dicsőség Ukrajnának!” felkiáltással zárta.
„Felélesztett” telefonszámok
A honvédségi jelentés mellett egy korábban készült hangfelvétel is megerősíti a gyanút, miszerint Ruszin-Szendi Romulusz aktív kapcsolatokat ápolt ukrán katonai vezetőkkel. „Ha nagyon akarjuk, ezeket a telefonszámokat fel lehet éleszteni majd, ha odakerülünk” – mondta egy alkalommal, hozzátéve, hogy vezérkari főnökként a legtöbbet a volt ukrán vezérkarfőnökkel találkozott. A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy egy magyar politikus ilyen viszonyt ápoljon egy idegen hatalom katonai elitjével, főként úgy, hogy közben hazai titkokhoz is hozzáférése lehetett. Az ügy fontos részlete, hogy a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter élesen támadta a magyar haderőfejlesztési programot. Kocsis Máté szerint a miniszter elleni vádaskodás és a közvélemény hergelése része lehet egy nagyobb műveletnek, amely mögött nemcsak belpolitikai szándék, hanem külső – ukrán – érdekek is meghúzódhatnak. Mint fogalmazott: nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal.