– Szerintem továbbra sincs több tartalom a fiatalember politizálásában. A személyisége alkalmatlan arra, hogy tartalmat közvetítsen. Ő egy politikai celeb, hordozza a szerephez szükséges személyiségjegyeket, de nem jelenik meg benne az emberi vonás – mondta Lánczi András Magyar Péterről a Mandinernek.

Az MCC Politikai Filozófia Európai Központjának vezetője szerint a Tisza Párt elnöke a dühön kívül nem mutat érzelmet, humora sincs. Mint mondta, ezt a felépített karaktert már többször kipróbálták, feltehetően ugyanazok a körök, amelyek most őt helyezték előtérbe. A cél világos a Széchenyi-díjas filozófus szerint:
egy állandó kommunikációs mezőbe bedobni, csak beszéljen, beszéljen.
Ő pedig visszaél a kommunikációs-virtuális valósággal: már most el akarja hitetni, hogy megnyerte a választást, a jövő évi tényleges voksolás csak formalitás.
– Azért ideges, mert tudja, az idő nem feltétlenül neki dolgozik. De valóban adódik a kérdés, hogy minek is köszönhető az erősödése. A válasz egyszerű: amit tesz, az valójában a klasszikus „cirkuszt a népnek” tevékenység. Ráadásul politikai celebként egyfolytában támadnia kell – magyarázta.
Nagy bajban van az ország Magyar Péter miatt?
Emlékeztetett: egy Donald Trumpról szóló filmben elhangzik a világos üzenet: három szabály van, az első, hogy támadj; a második, hogy soha ne ismerj el semmit; a harmadik pedig, hogy ha veszítesz is, tagadd le. Lánczi András szerint ennek a típusnak van most itt az ideje. Bár ez szokatlan a magyar közönségnek, és
az agresszivitás félelmet kelt, egyidejűleg imponál is – úgy tűnik, mintha erőt sugározna.
Pedig a politikában nem ez az erő. És van még egy megtévesztő dolog ebben a viselkedésben szerinte. Mégpedig az, hogy reményt árul a kormányváltásra, de hogy mi jön azután, azt nem tudjuk.
– Azt állítja, hogy képes lenne a magyar állam motorját és bizonyos értelemben az egész államot megtestesíteni. Megállnék egy pillanatra: ha nekem egyetlen célom van, Orbán Viktort leváltani, és ez a választók szemében elfogadható, akkor nagy bajban van az ország – fogalmazott.
Világos, hogy a fiatalember alkalmatlan a kormányzásra
– tette hozzá. Mint mondta, a celebpolitikusnak valójában nincs mondanivalója önmagán kívül, csak az, hogy az állam én vagyok.