Egy ritka fejlődési rendellenességgel, nyitott hasfallal született erdélyi kislány életét mentették meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) gyermekklinikáján, semmilyen maradandó károsodásra nem kell számítania, teljes életet élhet – adta hírül közleményében a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. Mint írták, még tavaly novemberben, a terhesség során derült ki, hogy egy fiatal sepsiszentgyörgyi házaspár születendő gyermekének nyitott hasfala van. Erdélyben azt mondták nekik, hogy 50 százalék az esély a sikeres műtétre. A szülők az interneten keresgélve találtak rá a szegedi gyermeksebészre.

Kovács Tamás, a klinika sebészeti osztályának vezetője kifejtette, a nyitott hasfalnak nevezett fejlődési rendellenesség során a hasűri szervek szabadon, a hasüregen kívül, a méhben, illetve születés után a „szabad világban” helyezkednek el. Évente egy-két ilyen esetet kezelnek a dél-alföldi régióban.
A fejlődési rendellenességet két lépésben lehet helyrehozni. A várandósság 38. hetére időzítették a császármetszést, ami után az újszülött egy sürgős műtéten esett át. Egy héttel később, április 17-én következett a második műtét, ami után a baba az újszülött-intenzívosztályon feküdt altatásban.
Már több mint két hét telt el az operáció óta, szerencsére a kislány zökkenőmentesen tudott gyógyulni. Az újszülöttet napokon belül hazabocsáthatják szüleivel, az orvos szerint a kislány teljes értékű életet tud majd élni, semmilyen maradandó károsodást nem szenvedett
– közölték.
Az SZTE gyermekklinikája és a szülészeti és nőgyógyászati klinika között kiváló az együttműködés. A szakorvosok rendszeresen konzultálnak, és minden egyes – ultrahangvizsgálattal kiszűrt – fejlődési rendellenesség esetén előre egyeztetik, hogyan időzítsék a szülést, illetve szükséges-e, hogy az újszülött Szegeden lássa meg a napvilágot, vagy elég, ha a régió valamely másik kórházából, a születése után hozzák be vizsgálatra, kezelésre – olvasható a közleményben.