
Korábban egyébként Fülöp Attila államtitkár több kérdést is intézett a polgármesterhez. Többek közt azt szerette volna tisztázni, Berg Dániel pontosan milyen indokkal ment betegszabadságra, korábban is fennállt-e ez a krónikus állapot, és ha igen, akkor ennek tudatában töltötte-e be a hivatali tisztségét. Fülöp Attila arra is kíváncsi volt,
Cseh Katalin férjének betegsége milyen mértékben hatott ki az alpolgármesteri munkavégzésére, közfeladatainak ellátására, milyen javadalmazás illeti meg az alpolgármestert, részesül-e teljes alpolgármesteri illetményben vagy csak arányos táppénzben, illetve kap-e költségtérítést, reprezentációs juttatást vagy más természetbeni juttatást a betegszabadság ideje alatt.
Választ Őrsi Gergelytől nem kapott, helyette végül maga Berg Dániel szólalt meg, aki elismerte, eluralkodott rajta a szenvedélybetegség, de félt a megbélyegzéstől, talán jobban is, mint magától a betegségtől. „Felelősséget vállalok érte, és őszintén bocsánatot kérek mindazoktól, akiket megbántottam” – írta az alpolgármester, aki a magyarázkodás mellett arról nem ejtett szót, hogy egyáltalán megfontolta-e a lemondását.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!