A Gyurcsány-érában tollasodott meg Magyar Péter újdonsült tanácsadója

Két hónappal Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülése után már zsíros közbeszerzéseket nyert a cég, amelynek Tanács Zoltán volt az egyik vezetője. Magyar Péter frissen bemutatott tanácsadója 2025 elején távozott, hogy pihenjen, de rövid úton a Tisza Párt mellett kötött ki.

2025. 09. 30. 12:18
Magyar Péter és Tanács Zoltán (Forrás: Facebook)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 30 közbeszerzést nyert meg 2004 és 2010 között az az IFUA Horváth & Partners néven futó vállalkozás, amelynek Linkedin-profilja szerint 1999 és 2025 között munkavállalója, majd pedig résztulajdonosa volt Tanács Zoltán, akit tegnap jelentettek be a Tisza Párt új tanácsadójaként. A nyilvánosan elérhető szerződések alapján 

nagyjából egymilliárd forintnyi közbeszerzést nyert meg a szóban forgó cég 2004 és 2010 között. 

A  IFUA Horváth & Partnersben ráadásul Tanács Zoltán nagyon látványos karriert futott be, mindössze tíz év alatt tanácsadóból partnerré (tulajdonostárssá) lépett elő. Tanács a cégen keresztül éveken keresztül dolgozott a balliberális kormányok minisztériumainak, hatóságoknak, egyetemeknek, kórházaknak. 

A szerződések között szerepelnek informatikával, kibervédelemmel, energetikával, közigazgatással, egészségüggyel, oktatással és egyszerű tanácsadással kapcsolatosak. Külön érdekesség, hogy az egyik nyertes közbeszerzésben a MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt. cégszintű stratégiájának kidolgozását vállalta Tanács cége. 

Azt nem tudni, mi volt a stratégiában, de arra bizonyosan mindenki emlékszik, hogy egy évvel később a második Gyurcsány-kormány kétfordulós pályázatot hirdetett a vállalat eladására, és el is adta a nyereséges vállalatrészt az osztrákoknak. 

Annak ellenére, hogy a Tisza Párt új tanácsadója az utóbbi hónapokban már komoly kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben, természetesen a 2010-es kormányváltás után sem hagyott fel a cégén keresztül az állami pénzek felmarkolásával. 

(Forrás: Opten)

Tanács Zoltán saját és a Tisza Párt bevallása szerint ezen cégben mondott le 2025 márciusában vezetői pozíciójáról, hogy pihenjen, de rövid időn belül feltűnt a Tisza Párt környékén. Az Opten nyilvánosan elérhető információi szerint ugyanakkor továbbra is résztulajdonosa a vállalkozásnak. 

Németországi nagyvállalatnak dolgozott Tanács Zoltán

A Tisza Párt újdonsült szakértőjének már említett cége a németországi Horváth AG nemzetközi tanácsadó cég magyar leányvállalata. Tanács Zoltán először itt lett munkavállaló 1999-ben, egyből diplomája megszerzése után. 

A Horváth AG az elérhető nyilvános információk szerint ugyanakkor nem egy magyarországi, hanem egy számos országban jelen lévő, stuttgarti központtal működő cég. Magyarországon csak egy leányvállalata van, a már említett IFUA Horváth & Partners Kft., amely évtizedeken keresztül állami megbízásokból hizlalta fel magát. 

Borítókép: Magyar Péter és Tanács Zoltán (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.