Panyi Miklós beszélt arról is, hogy a gazdaságnak és a költségvetésnek is rendkívül jó tesz a program. Hozzátette, hogy a Tisza Párt ezt a programot beszántaná. Az ugyanakkor teljesen mindegy, hogy milyen kormány lesz jövőre, a már megkötött banki szerződést nem tudja megváltoztatni.
Karácsony Gergely röhejes történettel állt elő
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti frakcióvezetője arról beszélt, hogy egészen döbbenetes, amit Karácsony Gergely most megtett egy kis figyelemért. Felidézte, hogy a főpolgármester állítása szerint a Fidesz pénzt ajánlott neki, hogy elinduljon a jövő évi választáson.
Kicsit olyan érzésem van, mint amikor az oviban a kisfiúk húzogatják a lányok haját
– fogalmazott. Hozzátette, Karácsony Gergely mindig úgy tesz, mintha soha semmi nem akarna lenni, majd mindig megjelenik valahol. Leszögezte, hogy egy Karácsonyra és a nullaszázalékos pártjára semmiképp sincs szüksége a Fidesznek. Németh Balázs felvetette, hogy ettől függetlenül Brüsszelből még felhívhatják, mert Magyar Péter egyre mélyebbre süllyed.
Egy bábot mindig le lehet cserélni. Nekünk akár Magyar Péterrel kell a jövő évben megvívnunk ezt a csatát, akár addigra esetleg egy másik emberrel, teljesen mindegy, mert igazából tényleg csak a plakátarc változik, a termék, amit ránk akarnak sózni, az a bóvli ugyanaz
– szögezte le Szentkirályi Alexandra.
Magyar Péter agresszivitása
A Fidesz budapesti frakcióvezetője szerint óriási a hazugságverseny Karácsony Gergely és a tiszás politikusok között, utóbbiak között Tarr Zoltán is élen jár, aki nem hajlandó válaszolni újságírói kérdésekre a Tisza-adóról szóló vallomásai kapcsán. Magyar Péter pedig azzal próbál terelni, hogy szerinte összevágott videókkal támadják Tarr Zoltánt, mások pedig azt mondták, nem hallottak semmit.
A legrosszabb balliberális hazudozás mintapéldáját látjuk, nem véletlen, hogy mindenkinek eszébe jutott róla az őszödi beszéd. Annyi igaz, hogy Gyurcsány Ferencéknek legalább annyi eszük volt, hogy erről a választás után tesznek vallomást, a tiszások pedig még a választási kampány kezdetét sem várják meg. Az egészen biztos, hogy ezek az emberek nyíltan ki is mondják, hogy át akarják verni a magyarokat
– emelte ki Szentkirályi, aki azt is felidézte, hogy a tiszások bevallották, nem beszélhetnek dolgokról a voksolásig, különben elbuknak. Az ilyen videók után Magyar Péter valószínűleg a tőle megszokott agresszív módon reagál a belső körökben. Nem csoda, hogy feloszlanak a Tisza szigetek és a egyre több ember menekül el Magyar elől, mert folyamatosan abuzálja őket. Szentkirályi Alexandra arra is kitért, hogy Magyar Péter egész nap azzal van elfoglalva, hogy a közösségi médiában kommentel az újságíróknak, akiknek megpróbálja elmondani, mit és hogyan kellene csinálniuk.
Másrészt az is szomorú, hogy egy ilyen ember készül államférfinek, aki már a politikai pályafutását is hazugságokkal kezdte, és azzal, hogy otthon hangfelvételt készített a feleségéről
– sorolta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!